A Magyar Közlöny 2020. április 10-i számában jelentek meg új rendelkezések, amelyek a járványügyi veszélyhelyzettel összefüggésben tartalmaznak munkajogi vonatkozású szabályokat. A rendelkezéseket a Rátkai Ügyvédi Iroda ismerteti.
Hosszabb munkaidőkeret
A Kormány 104/2020. (IV. 10.) Korm. rendelete tartalmaz a munkaidőkeret alkalmazására vonatkozó szabályokat – kezdi a Munkajogi blog friss bejegyzését a Rátkai Ügyvédi Iroda.
Fontos, hogy sem a legfeljebb 24 órás munkaidőkeret, sem a korábban, megállapodással létrejött, az Mt-ben foglaltnál hosszabb munkaidőkeretet nem érinti az, ha a veszélyhelyzet megszűnik.
Bértámogatás
A Kormány 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelete tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek mentén a munkáltatók támogatást igényelhetnek.
A rendelet alkalmazásában „csökkentett munkaidő” a veszélyhelyzet kihirdetését (2020. március 11.) követően módosításra kerülő munkaszerződés szerint háromhavi átlagban legalább a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét elérő, de a hetven százalékát meg nem haladó részmunkaidő, amely legalább napi négy óra munkaidőnek megfelelő tartalmú; „egyéni fejlesztési idő” ha a munkavállaló a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés érdekében mentesül a csökkentett munkaidő miatt kieső munkaidő harminc százalékának megfelelő mértékben a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól; „létszámtartási kötelezettség” pedig a munkáltató kötelezettsége a kérelem benyújtásának napján meglévő statisztikai állományi létszám fenntartására.
A rendelet értelmében az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal a veszélyhelyzettel összefüggő gazdasági okból támogatást nyújt a munkavállaló és munkaadó együttes kérelmére a munkavállaló részére, ha
A támogatás a kérelem benyújtását követő időszakra; hónapokban állapítható meg. A támogatás időtartama három hónap. A támogatás mértéke a veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti esedékességgel megállapított havi távolléti díj általános szabályok szerint megállapított személyi jövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett (nettó) összegének a harminc, negyven vagy ötven százalékban kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka. Ugyanakkor a támogatás havi összegének meghatározásakor a maximálisan figyelembe vehető távolléti díj adókkal és járulékokkal csökkentett összege nem haladhatja meg a kérelem benyújtásakor hatályos, adókkal és járulékokkal csökkentett kötelező legkisebb munkabér kétszeresét.
A támogatás a munkavállaló részére havonta utólag kerül folyósításra. A támogatás fizetés nélküli szabadság idejére nem folyósítható; egyébként a támogatás köztehermentes.
A munkavállaló és a munkaadó a támogatás igénybevételével köteles vállalni, hogy csökkentett munkaidőben, vagy a csökkentett munkaidőn túli egyéni fejlesztési időben állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára. Ezen túlmenően a munkavállaló a támogatás igénybevételekor vállalja a jövedelemkieséssel járó csökkentett munkaidőben történő munkavégzést, azt, hogy a kérelem szerinti munkaviszonya melletti újabb munkaviszony létrehozása a támogatás időtartamát követően nem lesz akadálya a csökkentett munkaidőt megelőző munkaidőhöz való visszatérésnek, illetve azt, hogy az egyéni fejlesztési időben a munkáltató rendelkezésére áll.
A munkáltató a támogatás igénybevételekor köteles vállalnia
Ezen kívül a munkáltató köteles vállalni azt, hogy a támogatással együtt a munkabér összege a támogatás időtartama alatt eléri a munkavállaló távolléti díját, valamint azt, hogy az egyéni fejlesztési időre munkabért fizet.
A támogatás akkor nyújtható, ha a munkavállalónak az állami foglalkoztatási szerv által végleges határozattal visszakövetelt, támogatással összefüggő fizetési kötelezettsége nem áll fenn; illetve a munkáltató megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek és ezt igazolja, továbbá nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, és 2019. december 31-én nem minősült a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szerint nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak; továbbá bemutatja, hogy a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll, és hitelt érdemlő módon alátámasztja, hogy a munkavállalók megtartása a folyamatos gazdasági tevékenyégével összefüggő nemzetgazdasági érdek.
Nem nyújtható a rendelet szerinti támogatás a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatáshoz, valamint munkaerő-kölcsönzéshez.
A támogatás a munkaadó és munkavállaló együttes kérelmére nyújtható. A kérelmet a munkáltató a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapon belül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett, erre rendszeresített formanyomtatványon, elektronikus úton nyújthatja be. A támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a csökkentett munkaidőről, illetve az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodást. A támogatás iránti kérelmet a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál kell előterjeszteni.
Megszűnik a támogatás – többek között –, ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, vagy ha a csökkentett munkaidő a támogatási időtartam alatt módosításra kerül.
A munkáltató a kérelem benyújtásával vállalja, hogy ha a létszámtartási kötelezettséget a támogatás időtartamára, valamint további egy hónapig nem teljesíti, akkor a Nemzeti Foglalkoztatási Alap számlájára a létszámtartási kötelezettség nem teljesítésének arányában befizetést köteles teljesíteni. A befizetésről a kormányhivatal határozattal dönt.
A rendelet 2020. április 16-án lép hatályba.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.