Letölthető iratminták az Üzletem.hu-n: tervezési szerződés

2019. 05. 31., 11:46

A tervezési szerződésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a KBL Legal foglalta össze.

A vállalkozási típusú szerződések közös jellemzője, hogy a vállalkozó főkötelezettségét valamely tevékenységgel elérhető eredmény megvalósítása jelenti (eredménykötelem), a megrendelő pedig köteles átvenni a művet, és megfizetni a vállalkozói díjat. A szerződés létrejön a lényeges kérdésekben való megállapodással. E körben a szerződéses jogviszony lényeges tartalmát képezi a szolgáltatás tárgya (mennyiség, minőség), a vállalkozói díj összege, valamint a teljesítési határidő. A megrendelőt a teljesítés során széleskörű utasítási és ellenőrzési jogkör illeti meg. A megrendelő a díjat a vállalkozói teljesítést követően köteles megfizetni. Természetesen ettől a szabálytól a felek egyező akarattal eltérhetnek, és a szerződésben előleg fizetéséről, illetve a díj meghatározott részletekben és időpontokban való megfizetéséről is megállapodhatnak. A felek a vállalkozó készre-jelentését követően átadás-átvételi eljárást kötelesek lefolytatni, amelynek során megvizsgálják, hogy a teljesítés szerződésszerűen történt-e. Határidőben teljesít a vállalkozó, ha az átadás-átvétel a szerződésben előírt teljesítési határidőn belül megkezdődik. A szerződés megszüntetése körében fontos, hogy a megrendelő a szerződéstől a szerződés teljesítésének megkezdése előtt bármikor elállhat, ezt követően a teljesítésig a szerződést felmondhatja. Köteles azonban a vállalkozónak a díj arányos részét megfizetni és a szerződés megszüntetésével okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a kártalanítás a vállalkozói díjat nem haladhatja meg.

A tervezési szerződés a vállalkozási szerződés egyik altípusa, így a fentebb ismertetett általános szabályok erre a szerződéstípusra is alkalmazandók. A Ptk. azonban ezeken kívül további különös szabályokat is meghatároz a tervezési szerződésre, az alábbiak szerint.

A törvény konkretizálja a vállalkozó főkötelezettségét, kimondva, hogy a tervező meghatározott tervezőmunka elvégzésére és a tervdokumentáció átadására köteles a szerződés alapján (pl. lakóház építésének, vagy éppen ipari termelésre használatos gép kialakításának megtervezése).

Garanciális szabályként rögzíti a Ptk., hogy a tervdokumentációnak műszakilag kivitelezhető, gazdaságos és célszerű megoldásokat kell tartalmaznia. Továbbá alkalmasnak kell lennie arra, hogy kielégítse a megrendelő felismerhető, a felhasználás céljából következő igényeit.

A tervezőt fokozott felelősség terheli a terv hibája miatt, illetve szavatolnia kell azért is, hogy harmadik személynek ne legyen olyan joga, amely a terv felhasználását akadályozza vagy korlátozza.

Fontos megemlíteni végül, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény külön formai követelményt támaszt a településtervezési szerződés és az építészeti-műszaki tervezési szerződés vonatkozásában, kiemelve, hogy azokat írásban kell megkötni.

Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsadásnak. A jogalkalmazás kockázatát – beleértve az új jogszabályok alkalmazásából, az egységes gyakorlat hiányából, a hatósági eljárások elhúzódásából, kiszámíthatatlanságából eredő kockázatokat is – a felhasználó vállalja. A közzétett tartalom kapcsán javasolt ügyvéddel konzultálni a felhasználás előtt.

KBL Legal

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.
2023-06-07 15:18:20
Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, annak ellenére, hogy többen tartanak a kudarctól és jelentősen csökkent azok száma, akik jó lehetőségeket látnak a vállalkozásindításra – derül ki a Global Entrepreneurship Monitor frissen közzétett magyar adataiból.
2023-06-07 14:18:29
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS