Hamarosan a parlament elé kerül az elektronikus fizetést ösztönző törvénycsomag

2020. 09. 16., 15:15

Ősszel pénzügyi digitalizációs törvénycsomag kerül a parlament elé, amely az elektronikus fizetés további térnyerését segíti elő – jelentette be Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Világgazdaság üzleti reggelijén.

A lap szerdai beszámolója szerint az államtitkár kitért arra: a lakosság nem is érzékeli, hogy az államnak évente 400 milliárd forintba kerül a készpénz kezelése, az elektronikus fizetés elterjedésének egyik legnagyobb akadálya pedig az a tévhit, hogy nagyon magasak a költségek, noha ezek számottevően csökkentek az elmúlt években.

Gion Gábor szerint a járványhelyzet egyértelműen segítette a pénzügyi digitalizáció erősödését, és további lökést adhat a fejlődésnek az, hogy januártól valamennyi online pénztárgéppel rendelkező kereskedő számára kötelező lesz az elektronikus fizetési lehetőség biztosítása.

Elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium – egyebek mellett a bankszövetség javaslatcsomagját is figyelembe véve – összeállított egy banki javaslatcsomagot, és a kormányzati egyeztetésen kialakult az egyetértés abban is, hogy annak elemeit milyen határidőkkel kívánják megvalósítani. A változtatások egy részét a jelenlegi jogi környezetben meg lehet lépni, de jó részükhöz jogszabályalkotásra is szükség lesz, ezért a PM ősszel digitálistörvény-csomagot terjeszt a parlament elé. Az államtitkár szerint az egyik legnagyobb megoldandó feladat megcáfolni azt a percepciót, hogy a digitális fizetés drága, vagy legalábbis többe kerül, mint a készpénzhasználat, és megmutatni a lakosságnak, hogy mennyivel több kényelmet és biztonságot nyújt a digitális fizetés. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS