Az Európai Bizottság kiadott egy közleményt, amelyben versenyjogi szempontból útmutatást nyújt a koronavírus kapcsán kialakult helyzetben együttműködő vállalkozások számára. Közleményében a Bizottság bemutatja, hogy kivételes jelleggel mely esetekben nem értékeli versenyjogsértőnek az összehangolt cselekvést.
Dr. Kocsis Márton, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezetője szerint a Bizottság enyhítése történelmi léptékű, és nagy segítséget jelenthet az egészségügyi rendszerek összeomlásának elkerülése érdekében.
A tömeges megbetegedések az ellátási láncok megszakadása, valamint az egyes termékek és szolgáltatások iránti kereslet hirtelen megnövekedése általános piaci sokkhoz vezettek, különösen az egészségügyi ágazatban.
Ezek a rendkívüli körülmények a szükséges orvosi és más egészségügyi termékek hiányához vezethetnek, amely a járvány terjedésével súlyosbodhat. Ez különösen azon gyógyszerekre és orvosi berendezésekre igaz, amelyeket a koronavírusos betegek kezelésére használnak. A vírus terjedéséből adódó ellátási vészhelyzetek az egészségügyi szolgáltatások területén kívüli más alapvető javak és szolgáltatások esetében is felmerülhetnek. E kivételes sokk kezelése és a hiányok időben történő kiküszöbölése érdekében szükség lehet a vállalatok magatartásainak gyors összehangolására a válság hatásainak leküzdése vagy legalábbis enyhítése érdekében. Ehhez adott esetben szükséges lehet a termelés átalakítására vagy növelésére a lehető leghatékonyabb módon.
Például a vállalkozásoknak össze kell hangolniuk a termelési készletek kezelését és a potenciális forgalmazást annak érdekében, hogy ne minden vállalkozás egy vagy néhány gyógyszerre koncentráljon, míg más gyógyszerekből továbbra is keveset állítanak elő. Ez az együttműködés rendes körülmények között ellentétes lenne a versenyjogi szabályokkal, kartell magatartásnak minősülne. Azonban egy olyan járvány esetén, mint a koronavírus, az ilyen koordináció megfelelő biztosítékokkal jelentős előnyökkel járhat a polgárok számára, tehát a Bizottság háttérbe szoríthatja a versenyszabályok alkalmazását más közpolitikai célok elérése érdekében.
Az ideiglenes intézkedések célja, hogy útmutatást nyújtson a versenyellenes magatartások területén azoknak a vállalkozásoknak, amelyek átmenetileg hajlandóak az együttműködésre és tevékenységeik összehangolására a termelés leghatékonyabb növelése és különösen a sürgősen szükséges kórházi gyógyszerek kínálatának optimalizálása érdekében.
Különböző intézkedések járulhatnak hozzá a kereslet és a kínálat közötti szakadék áthidalásához. Ehhez szükséges lehet az olyan termékek termelésének rendkívül jelentős, gyors növelésére, amelyek nélkülözhetetlenek, azonban hiánycikkek (pl. maszkok). Ez más termékek gyártásának csökkenéséhez is vezethet, továbbá megkövetelheti a készletek újraelosztását, amihez szükséges, hogy a vállalkozások megállapodjanak az értékesítésre és a készletekre vonatkozó információk cseréjében / közlésében. A termelés növelése érdekében a vállalkozásoknak lehet, hogy át kell váltaniuk a nem alapvető fontosságú vagy nem hiányzó gyógyszerek (vagy más termékek) termeléséről a járvány kezeléséhez szükséges gyógyszerek (vagy más termékek) termelésére. Ezenkívül a kibocsátást tovább és hatékonyabban lehetne növelni, ha egy adott helyszínen csak egy gyógyszert állítanának elő (szemben a különféle termékek közötti termelésváltással, amely a gépek időigényes tisztítását igényli stb.), egyensúlyba hozva a méretgazdaságosságot, azzal, hogy el kell kerülni az adott termelési helyszínre való túlzott mértékű támaszkodást is.
A vállalkozásoknak rendes körülmények között maguknak kell értékelniük megállapodásaik és gyakorlataik jogszerűségét. A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Bizottság – eddigi gyakorlatától teljesen eltérő módon – kapcsolatba léphet az ilyen vállalatokkal és a kereskedelmi szövetségekkel, hogy segítse az együttműködési tervek jogszerűségének felmérését és megfelelő biztosítékok kidolgozását a hosszabb távú versenyellenes hatásokkal szemben. A közlemény bemutatja azokat a fő kritériumokat is, amelyeket a Bizottság követ majd a lehetséges együttműködési projektek értékelésekor.
A legtöbb esetben elegendőnek bizonyult a szóbeli útmutatás, amelyet a Bizottság a vállalkozásoknak adott az elmúlt hetekben. A Bizottság ugyanakkor szokatlan módon szintén kész arra, hogy kivételesen írásbeli megerősítést (megerősítő levelet) nyújtson a társaságoknak azon egyedi együttműködési projektekkel kapcsolatban, amelyeket gyorsan végre kell hajtani a koronavírus okozta krízis hatékony kezelése érdekében, különösen, ahol továbbra is bizonytalan, hogy az ilyen kezdeményezések összeegyeztethetőek-e az uniós versenyjoggal. A Versenypolitikai Főigazgatóság már létrehozott egy weboldalt és egy email címet is, ahol lehetőség van informális útmutatás kérésére.
A Bizottság hangsúlyozta azt is, hogy ezen kivételes körülmények között minden eddiginél fontosabb, hogy a vállalkozások és a fogyasztók versenyjogi védelemben részesüljenek. Ezért továbbra is szorosan és aktívan nyomon követik majd a releváns piaci fejleményeket, hogy felderítsék azokat a vállalkozásokat, amelyek kihasználják a jelenlegi helyzetet, akár versenyellenes megállapodások megkötése, akár erőfölénnyel való visszaélés révén. A CERHA HEMPEL szakértője arra figyelmeztet, hogy fentiek értelmében továbbra sincs általános versenyjogi moratórium, továbbra is szigorúan tilos a kartellezés, és az erőfölényes vállalatoknak is kiemelten kell figyelniük arra, hogy magatartásuk jogszerű maradjon.
Elősorban az orvosi szektorban (gyógyszergyártás, orvostechnikai eszközök, védőfelszerelések gyártása stb.) tevékenykedő vállalatok számára lehet célszerű élni a Bizottság által lehetővé tett jogszerű kooperáció lehetőségével. Dr. Kocsis Márton ugyanakkor célszerűnek látja jogi szakértő felkeresését, aki segíteni tudja a közleményben lefektetett kivételes szabályoknak való megfelelést, továbbá a megfelelő biztosítékok kialakítását, annak érdekében, hogy a jelenleg elkerülhetetlen kooperáció a jogszerűség keretei között maradhasson.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.