Okosodik a közlekedés Magyarországon

2019. 12. 02., 11:45

Digitalizálta háttérrendszerét a Magyar Autóklub, autósoknak szóló szolgáltatást jelentett be a Telenor.

Magyarországon jelenleg több mint 3,5 millió autó van forgalomban. Az autók átlagéletkora tíz év fölött van, aminek következtében sok esetben fordul elő útközben meghibásodás. A gépjármű segélyszolgálatást a Magyar Autóklub indította el 1958-ban, kiszolgálórendszere azóta folyamatosan fejlődik. A lerobbant autókat fürkésző, állandóan az utakat járó Sárga Angyalok folyamatosan fejlesztik megoldásaikat, ami a gyorsabb segítségnyújtás mellett kisebb környezeti terheléshez is vezet.

A digitális átalakulással lépést tartva az Autóklub teljes háttérrendszerének digitális fejlesztéséről döntött, aminek eredményeként idén tavasszal egy új, online, teljesen automatizált diszépcser rendszert indított, kezdetben kísérleti jelleggel. A sikeres tesztidőszakot követően az autós társadalom számára elindították az Autóklub mobilalkalmazását is, amely segítségével a bajba jutott autósok néhány kattintással, GPS koordinátáik alapján hívhatják a legközelebb elérhető Sárga Angyalt, aki az alkalmazás adataiból már számos fontos információt ismer az autóról, mire a helyszínre ér.

A Sárga Angyalok Telenor Hipernet hálózatán keresztül folyamatos kapcsolatban vannak a bajba jutott autósokkal, akik az appon keresztül követhetik a segítség érkezését, ami növeli biztonságérzetüket is. Eközben az alkalmazás fontos tanácsokkal látja el a bajba jutott – várakozó – autóst, amikkel megelőzhetőek a másodlagos balesetek.

Az Autóklub statisztikái szerint a mai napig gyakoriak az olyan, nem ritkán halálos balesetek, amelyek a műszaki hiba miatt félreállt emberek nem megfelelő reakciójára vezethetők vissza (legyen szó akár a láthatósági mellény vagy az elakadás-jelző háromszög nem megfelelő használatáról).

Az Autóklub új, emberi beavatkozás nélkül működő diszépcserrendszerével az appon indított segélykérés az indítást követő 13 másodpercen belül megérkezik a segélykérőhöz legközelebb lévő Sárga Angyalhoz, aki az információk alapján jellemzően 1-3 percen belül elindul a helyszínre. Az idei évben 80 fő segélyszolgálatos az 50 járműből álló Sárga Angyal flottával összesen 50 ezer esetben nyújtott segítséget.

Legjellemzőbb problémák a hidegindítás, a kerékcsere és a műszaki hibameghatározás. Az esetek 80 százalékában a segélyszolgálat már a megújult digitális rendszeren keresztül segít a bajba jutottakon.

Autósoknak szóló szolgáltatást jelentett be a Telenor

Az autóutak mentén az elérhető mobilhálózatnak nem csak biztonsági szerepe van, hiszen egyidejűleg is egyre többféle online alkalmazást használunk utazás közben, mint pl. a navigáció, zenehallgatás, utasként videó streamelés, wifi hotspot funkció vagy akár ezzel párhuzamosan telefonálás.

A Telenor decemberben teszi elérhetővé az autók okosóráját, a Drivey-t, ami egy apró kütyüt és a hozzá tartozó okostelefon alkalmazást foglal magába. Segítségével bárki képes felokosítani az akár régebbi, fedélzeti computerrel már ellátott autóját is: a csatlakozáshoz szükséges „ODB II port" a 2000-es évek eleje után gyártott autók többségében már megtalálható, ehhez csatlakoztatható a kütyü.

Egy gyors és egyszerű kapcsolódást követően a Drivey mobilalkalmazásban láthatóvá válnak a sofőr autóhasználati szokásai, mint a megtett útvonal, fogyasztás, az út során mért hirtelen gázadások vagy kiugróan nagy fékezések, vagy akár parkolás után az autó aktuális pozíciója. Emellett hasznos, akár jelentősebb problémákat megelőző információk, hibajelzések is láthatók az autó műszaki állapotáról.

Az app térképén beállítható egy virtuális kerítés, amely átlépését az alkalmazás azonnal jelzi a tulajdonosnak. A szolgáltatás két verzióban érkezik, 2G-s és 4G-s változatban. Utóbbi előnye, hogy a fentieken túl, a Drivey csomagban foglalt adatkeretig folyamatos WiFi hotspotként is működik az autóban. A Telenor új megoldása a lakossági felhasználók és a kisebb járműparkkal rendelkező vállalkozások számára is ideális választás lehet: több autó esetén egy összefoglaló felületen – szintén a mobilalkalmazáson belül – követhető az összes Drivey-val felokosított és a fő-alkalmazással párosított jármű pozíciója, adatai.

A december első felében érkező szolgáltatás havidíjas konstrukcióban érhető el, amelynek díjmentes része az autóba illeszthető eszköz. A Drivey-ban helyet kap az Autóklub új applikációjának letöltésére buzdító banner, illetve baj esetén a 188-as MAK gyorshívó elérhetősége is feltűntetésre kerül.

Hogyan látják az autózás jövőjét a kutató-szakemberek?

Az autózás jövője sok meglepetést hoz majd, hiszen alig pár évtizede még sokan a repülő autókban látták a közlekedés jövőjét. Ahogyan a mesterséges intelligencia fejlődik, egyre több szó esik napjainkban az önvezető autókról.

„Olyan elemek rövidesen megjelennek, amelyek magasabb szintű autonómiát tesznek lehetővé – a távoli jövő viszont megjósolhatatlan. Ami egyértelműen a közeljövő, hogy az egyszerűbb eseteknél egyre nagyobb autonómiát kapnak majd az autók: ide tartozik az autópályán manőverezés, vagy a parkolás    befejezése” – mondta Gáspár Péter, a SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratórium vezetője.

A teljesen önálló járművek megjelenéséig még rengeteg problémát kell megoldani: ezek technológiai kérdések – például, hogy szembe sütő napnál hogy fog látni a kamera -, közlekedési kérdések – hogyan kezeljük majd az autonóm járművek mellett is megmaradó gyalogosokat – és jogi kérdések – kié lesz majd a felelősség, ha probléma van.

A SZTAKI-ban ezek közül a technológiai problémák megoldásával foglalkoznak, terveztek már például olyan rendszert, ahol konvojban haladó teherautók hatékonyan, kevés üzemanyagfogyasztással tudnak haladni. De kutatási irány még az is, hogy a városi közlekedésben egy kereszteződésben ki kapjon elsőbbséget – figyelembe kell venni például a megkülönböztető jelzéssel haladó autókat, de a hosszú teherautókat is, akiknek nagyobb a féktávja. Emellett a SZTAKI-ban foglalkoznak a környezet képi észlelésének kutatásával, az önvezető autók tetején látható LIDAR lézerradarok adatainak feldolgozásával ugyanúgy, mint az autókra szerelt kamerák által látott képek feldolgozásával.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS