HSUP: egyetemről a világpiacra

2021. 08. 30., 20:30

A Hungarian Startup University Program (HSUP) első évének kilenc döntőse azt mutatja, hogy rövid idő alatt is lehet piacképes startupokat indítani, amihez érezhető segítséget nyújt az ezreket elérő, professzionális információkat átadó új egyetemi képzés.

A 2020 októberében indult, két féléves Hungarian Startup University Program (HSUP), sikeresen zárta az első pilot évét több mint 2100 diákkal. Összesen 100 ötlet megvalósításán dolgoztak az ország 21 különböző egyeteméről érkező hallgatók csapatokban, és a 9 legjobb mutatkozhatott be az EFOTT fesztivál 0. napján a Demo Day-en augusztus 10-én egy szakmai zsűri, köztük Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója előtt.

Az EFOTT-on mutatkozott be a 9 legjobb egyetemi startup

Sohajda Júlia, az alap társalapítója a Vespucci Partners honlapján publikálta a HSUP döntőjén, a Demo Day-en szerzett tapasztalatait. A befektetési szakember olyan szakértőkkel együtt vállalta a zsűrizést az EFOTT 0. napján megtarott Demo Day-en, mint Balogh Péter angyalbefektető, Hendrich Balázs, a Mathias Corvinus Collegium karrier- és szakmai fejlesztési központjának igazgatója, Varga-Tarr Sándor, a Hiventures inkubációs befektetési igazgatója, dr. Pintér Attila startup ügyvéd és angyalbefektető és Németh Gergely angyalbefektető.

A 2019 őszén elstartolt Vespucci Partners tőkealap missziójaként jelölte ki, hogy hidat teremtsen a közép-kelet-európai régió és az Egyesült Államok között. Ezért is fontos tanács, amit Sohajda Júlia adott az egyetemista startupoknak: „többeknél láttam, hogy a magyar piacban gondolkodtak csak, pedig egy startupnál a fő cél a nemzetközi piacokra való kilépés kell, hogy legyen”. A szakember bejegyzésében több olyan praktikus tanácsot is ad kezdő vállalkozóknak, amivel sikeresebbek lehetnek termékük vagy szolgáltatásuk piaci bevezetésében.

Egyedülálló világszinten is a HSUP képzése

A két féléves képzés nem csak itthon, de nemzetközileg is innovatívnak számít, hiszen az ország szinte összes egyetemén ugyanazt az e-learning tananyagot tudják a diákok megismerni. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által életre hívott és Kölkedi Krisztián csapata által vezetett programban a diákok a tantárgy teljesítéséért kreditpontot is kapnak. Az első félévben a szakmai alapismeretek mellett a diákoknak egy úgynevezett one pagert kellett elkészíteniük – amely tartalmazta azt a koncepciót vázlatosan, hogy milyen ötletük van, milyen startup építésébe kezdenének.

A legnagyobb előnye az volt, hogy az ország különböző egyetemeiről különböző szaktudással és tapasztalattal rendelkező diákok kerültek egy csapatba. Így például a BME-s mérnökök corvinusos közgazdászokkal, MOME-s dizájnerekkel tudtak együtt dolgozni, de orvosi, természettudományi képzésekről is vontak be szaktudást a projektekbe” – emelte ki az új képzés előnyeit Sohajda Júlia.

A Vespucci Partners több szakmai felajánlást is tett a HSUP döntőseinek: a három legjobb startupnak ingyenesen tanácsadást ajánlottak fel a projektjük bemutatása után, illetve a győztes részletes pénzügyi tervét is kidolgozzák.

A Scraping Robotics csapat lett a nyertes, akik a fémmegmunkálást automatizálják. A második helyet a Cashier Basket szerezte meg egy okos bevásárlókosár koncepciójával. Egy vonalkód leolvasóval és mérleggel szerelnék fel a bevásárlókocsikat, így az automata pénztárt úgy oldanák meg, hogy nem lenne szükség még egyszer kipakolni a kiválasztott termékeket. A harmadik helyen a ReFilamer végzett, ők a műanyaghulladékot alakítanák át a 3D nyomtatásban használható granulátummá. Az alapkezelő különdíját a Sano-Track nyerte: a csapat sportlovak testhőmérsékletét monitoringozná bőr alá ültethető szenzorokkal.

A határon túl is elérhető lesz a program

A jövőre nézve is reménykeltő, hogy már most arra készülnek, hogy a 2021/2022-es tanévben négyszer több, közel 10 ezer diák fog részt venni a képzésben – és már Magyarországon kívül, Kárpátalján is elérhető lesz.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS