Egyre több cég utazna elektromos autóban

2019. 09. 17., 17:45

Stratégiai megállapodást kötött a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elektromobilitással foglalkozó leányvállalata, az NKM Mobilitás Kft. A partnerség célja, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú gépjármű-flottakezelő vállalat 2020-tól a kezelésében lévő és ügyfeleknek átadott elektromos autók töltését is biztosítani tudja.

Felmérések szerinta Budapesten dolgozók közül mintegy százharmincezren járnak autóval naponta munkába, ehhez képest a Magyarországon forgalomban lévő tisztán elektromos vagy hálózatról tölthető plug-in-hibrid rendszerű autók száma alig haladja meg a tizennégyezret.

Az innovatív technológia széles körben való elterjedésének – többek között – az elektromos gépkocsiknak tulajdonított alacsonyabb hatótáv és az országos töltőhálózati lefedettség kérdése szabnak gátat.

Ezen a helyzeten kíván változtatni a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Mobilitás Kft. stratégiai megállapodása, amelyet az Európai Mobilitási Hét folyamán írtak alá. A Mobiliti 2017-ben indította el e-mobilitás szolgáltatását és az elektromos autó töltőállomás-hálózat kiépítését, mostanra pedig már száznál több nyilvános töltőt üzemeltetnek. A társaság gyors- és villámtöltői a legjobbak közé tartoznak a piacon, telefonos applikációjukkal pedig nemcsak a töltés vezérelhető néhány gombnyomás segítségével, de számos egyéb szolgáltatás is elérhető, mint a töltőállomás kereső vagy az integrált számlázási rendszer.

A legnagyobb magyar tulajdonú gépjármű-flottakezelő vállalatként ismert Mercarius Flottakezelő Kft. stratégiai partnere támogatásával vállalja, hogy 2020-tól az általa kihelyezett elektromos autók mellé igény esetén töltőállomásokat is telepít vállalati megrendelői számára. A szolgáltatáscsomag részeként a Mobiliti töltőit az ügyfelek a Mobiliti RFID technológiával működő ügyfélkulcsával és telefonos applikációjával egyszerűen és gyorsan használhatják, emellett a Mercarius Flottakezelő saját assistance- és szervizszolgáltatása változatlan módon működik majd az elektromos autók esetében is. 

„A villamos energiával hajtott gépjárművek akkor juthatnak meghatározó szerephez a vállalati mobilitás területén, ha a gépjárművek töltésére és szervizelésére is sikerül optimális megoldást találni. Azok a flottakezelő cégek lesznek előnyben, amelyek időben alkalmazkodnak a fogyasztók igényeihez, és a töltő infrastruktúra kiépítésében is segítséget tudnak nyújtani megrendelőiknek. Örülünk, az NKM Mobilitás Kft.-vel közösen elsők között vezethetjük be ezt az egyedülálló szolgáltatást a flottakezelés piacára” –mondta Szűcs László, a Mercarius Flottakezelő Kft. társtulajdonosa.

„Az NKM Mobilitás Kft. Magyarországon elsőként teremtette meg az országos villámtöltő lefedettséget az e-autósok számára. Azóta is folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek további hozzáadott értéket jelentenek a piacon. A céges gépjárműflottát üzemeltető vállalatok kiszolgálása terén az ideális partnert a Mercarius Flottakezelő személyében találtuk meg, akikkel már évek óta eredményesen dolgozunk együtt saját vállalati flottánk üzemeltetésében is” – mondta Balogh Szabolcs, az NKM Mobilitás Kft. ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS