A Bosch 70 milliárd forintos beruházást jelentett be Magyarországon

A Bosch 70 milliárd forintos beruházást jelentett be Magyarországon
2023. 02. 17., 14:18

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon. 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon.

„A német tulajdoni hátterű, Magyarországon mintegy 20 ezer embernek munkát adó vállalat két fázisban megvalósuló projektjének értéke 70 milliárd forint, amihez az állam 10 milliárd forint támogatást nyújt” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A Bosch 440 leányvállalattal rendelkezik a világ 60 országában, így különösen nagy eredmény, hogy a magyarországi fejlesztés mellett döntöttek.

A miniszter kijelentette, hogy a cég beruházásai egyszerre szolgálják a kormány két célját, az újraiparosítást, illetve az elmozdulást a „Made in Hungary” felől az „Invented in Hungary” irányába.

„A Bosch nem csak beruházási volument hoz Magyarországra, az elmúlt években egyébként több százmilliárd forint értékben, hanem beruházásaival a magyar gazdaság technológiai színvonalát is jelentős mértékben növeli” – közölte.

Magyarország az elektromos motorral működő kéziszerszámok exportjában a világranglista 8. helyén áll, az elektromos motorral hajtott kézifűrészek esetében pedig a 6. helyen. Magyarországon a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, így tavaly csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom is, amely már november végére elérte a 60 milliárd eurót.

Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a mostani bejelentés egy magas automatizáltságú, csaknem 100 ezer négyzetméteres raktárközpont kialakításáról szól, ami több, kiemelten fontos logisztikai funkciót lát majd el.

A központ egyrészt az elektromos kéziszerszám üzletágnak az egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz, másrészt ide költözik a 2017-ben átadott, csomagolási tevékenységet végző regionális szolgáltatóközpont is; emellett késztermék- és alapanyagraktárként is működik majd.

„Kapacitásbővítő beruházásunk új, innovatívabb akkumulátorok, illetve vezeték nélküli kéziszerszámok, valamint kerti gépek fejlesztésére és gyártására ad lehetőséget. Óriási siker ez ilyen kihívásokkal teli időkben” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

A Robert Bosch Power Tool Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, ma már több mint 3800 munkavállalót foglalkoztat. Az elektromos kéziszerszámok, kertigépek, valamint az ezekhez tartozó akkumulátorok, továbbá eBike-akkumulátorok fejlesztését és gyártását, illetve famegmunkáló professzionális elektromos szerszámok összeszerelését végző vállalat 2021-ben 306 milliárd forint árbevételt ért el. Kutatásra és fejlesztésre 4,3 milliárd forintot, beruházásra pedig mintegy 7,3 milliárd forintot fordítottak. (MTI)

A felvételen Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 05. 20., 14:40
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.
2025. 05. 20., 10:20
Május 20-án éjfélig nyújtható be a személyijövedelemadó-bevallás, aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – emlékeztetett az adóhivatal.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.