Közel 10 milliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten a MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. – jelentették be Kecskeméten.
Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója felidézte, hogy Kecskeméten korábban négy, egyenként 0,5 megawatt alatti teljesítményű erőművet létesítettek. A tervek szerint a jövőben egy energiaközösségi projekt keretében egy szintén 20 megawatt teljesítményű erőművet létesítenének. Az igazgató elmondta: az aktuális, 2023 júniusában elkezdődött projekt tervezett összköltsége 9,748 milliárd forint, amelyhez 4,025 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében.
A Borbás városrész közelében az év végére megépülő napelemes rendszer évi átlagban mintegy 99 687 GJ villamos energiát termelhet, ami több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása.
Bilinszky Péter elmondta: az erőmű része lesz egy kapcsolóállomás, nyolc transzformátor és több mint 43 ezer napelem. Az általuk megtermelt villamos energia átalakításáról 67 inverter gondoskodik majd. Az erőmű tervezett élettartama 25 év, tehát a villamosenergia-ellátást várhatóan 2048-ig tudja biztosítani majd.
Gál László, az MVM Zöld Generáció Kft. ügyvezetője kiemelte: az a céljuk, hogy minél inkább karbonsemlegesen tudjanak villamos energiát előállítani, és minél inkább biztosíthassák az ország energiafüggetlenségét. A zöldenergiatermelést tagvállalatuk jelenleg nyolc szélturbinával, több mint 160 naperőművel, és két, a tiszalöki és a kiskörei vízerőművel tudja biztosítani.
Alföldy-Boruss Márk Dezső, az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős helyettes államtitkára a bejelentés kapcsán elmondta: az eddigi telepítések révén eddig nagyjából 5300 megawattnyni napenergiás fotovoltaikus létesítmény van Magyarországon. Ebből 2000 megawatt háztartási méretű, míg 3300 megawatt körüli az üzleti, kereskedelmi naperőművi portfólió.
Az előrejelzések szerint ez a mennyiség 2030 körülre 12 ezer megawattra bővülhet, és ebbe a sorba illeszkedik be a Kecskeméten megépülő naperőmű is, amely a jövőképhez 23,8 megawattal járul hozzá. (MTI)
Küldetése, hogy a borászatok kedvelői ősszel is felfedezzék a régió egyedülálló borkultúráját, gasztronómiáját.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.