Változások az új Széchenyi Kártya Programban

2020. 06. 10., 17:45

Az eddigi óriási érdeklődés mellett kibővül és módosul a kedvezményes új Széchenyi Kártya Program keretében adható hitelek feltételrendszere jelentette be a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Krisán László elmondta, hogy az új hitelek célja továbbra is a válság hatására kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro, kis-, és középvállalatok forráshoz juttatása. A legfontosabb változás, hogy mostantól mikro-és kisvállalati ügyfélkörben már önállóan is igényelhető a főként ezen vállalkozások körében korábban is igen népszerű, szabadon felhasználható folyószámlahitel konstrukció.

A bevezetés óta eltelt rövid időszak piaci visszajelzései és gyakorlati tapasztalatai alapján, a vállalkozások gyors és rugalmas hitelhez jutásának erősítése érdekében, a Széchenyi Kártya Program új konstrukcióit érintően az alábbi változások történnek:

  1. A mikro- (0-9 fő) és kisvállalkozások (10-49 fő) esetében a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz önállóan igényelhető a 100 millió Forintos felső határig.
  2. Középvállalati (49-250 fő) ügyfélkörben a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel és a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz továbbra is kombinációban igényelhető úgy, hogy a jövőben egységnyi Munkahelymegtartó Hitel mellé egységnyi Folyószámlahitelt vehetnek igénybe a vállalkozások (a korábbi 60-40 százalékos arány helyett kedvezőbb, 1:1 arányra módosul, növelve a biztonsági tartalékok, a szabad felhasználású folyószámlahitelek igénybevehető összegét az érintett szegmensben).
  3. A Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel adható hitelösszege az Európai Bizottság által engedélyezett keretek között max. 24 havi bérköltségre bővül (a korábbi 9 ill. 18 havi bérköltség helyett), ezzel is egyszerűsítve a konstrukció feltételrendszerét és bővítve a munkahelymegtartási célra igénybevehető forrásokat.

A fenti, megváltozott hiteltermékek lényegi jellemzői:

  • 2 éves futamidő,
  • FIX 0,1% évi nettó kamat,
  • a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 90%-os készfizető kezességvállalásával,
  • akár 100 millió forintig – Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz (mikro-és kisvállalati ügyfélkörben önállóan is),
  • akár 750 millió forintig – Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel.

 Az új termékek jövő héttől elérhetőek a megváltozott hitelfeltételek mellett.

További részletek a www.kavosz.hu-n.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS