Ugródeszka a fejlődéshez: népszerű az NHP-s lízing

2019. 09. 03., 15:30

Közel 100 milliárd forintot helyeztek ki a Magyar Lízingszövetség tagjai a vállalkozásoknak olcsó finanszírozást nyújtó jegybanki program, az NHP Fix keretein belül az első félévben. A lízingpiac részesedése – hitelösszegre vetítve – 44 százalékos az NHP Fixben, és különösen a kisebb méretű vállalkozásoknál magas a lízing aránya. A nehézgépjárművek lízingjében 15 százalékos az NHP Fix-részesedés, az építőgépeknél 36 százalékos, az agrárlízingben pedig kiemelkedő, 75 százalékos az arány.

Fejlődési lehetőséget nyújt a magyar cégek, elsősorban kis- és középvállalkozások számára a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes és végig rögzített kamatozású NHP Fix programja. Ennek keretében az érintett vállalkozások olcsó finanszírozást vehetnek igénybe a beruházásaikhoz, például lízingkonstrukciók segítségével szerezhetnek be gépeket, termelő eszközöket, járműveket.

Majdnem 100 milliárdnál tart a lízingpiac

A Magyar Lízingszövetség összefoglalója szerint az NHP Fix programban népszerűek a lízingkonstrukciók. A hivatalos adatok szerint ugyanis januártól augusztus elejéig több mint hétezer vállalkozás kötött NHP Fix-szerződést 219 milliárd forint értékben, ennek 44 százalékát adták a lízingügyletek, azaz közel 100 milliárd forint értékű a lízingpiac részesedése a programban. Ez egyben mutatja azt is, hogy a lízing milyen fontos szerepet játszik a kisebb méretű cégek beruházásai finanszírozásában. 

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta: „A lízingpiacon belül a nehézgépjárművek beszerzésére az idei első félévben kihelyezett összeg 15 százaléka köthető az NHP Fix programhoz. A termelő eszközök lízingfinanszírozásában 20 százalékos az NHP Fix részesedése, az építőgépeknél pedig 36 százalékot ért el. Az agrárlízing területén a legjelentősebb az NHP Fix-konstrukciók aránya, itt 75 százalékos részesedésről beszélhetünk.”

2016 vége óta pörögnek a beruházások

A szakember utalt arra is, hogy a beruházások jelentős bővülést mutatnak az idén. A hivatalos adatok szerint az első félévben 19 százalékos volt a növekedés és 2016 óta minden negyedévben két számjegyű bővülés volt. Ebben a kis- és középvállalkozások fokozódó fejlesztési kedve is szerepet játszik.

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai arra számítanak, hogy a magyar vállalkozások, köztük is a kis- és középvállalkozásoknál fennmarad a fejlesztési kedv a jövőben, ehhez segítséget jelentenek az alacsony kamatkörnyezet miatt olcsó és rugalmas lízingkonstrukciók. Emiatt a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai arra számítanak, hogy az eszköz- és járműbeszerzésekben a következő 1-2 évben növekedés várható.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS