Százmilliárd forintos Gyármentő likviditási garanciaprogramot indít az MFB

2022. 11. 16., 12:23

A két részből álló program 2023. január 1-jén indul.

A vállalkozásoknak jelenleg elsősorban a napi likviditásuk biztosításához, az emelkedő alapanyag- és energiaköltségek megfizetéséhez, továbbá munkavállalóik megtartásához van szükségük forrásra. A szűkülő hitelkínálat miatt ugyanakkor nem, vagy csak magas áron jutnak hozzá finanszírozáshoz, ezért van szükség Gyármentő likviditási garanciaprogram elindítására – olvasható az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közleményében. Az MFB kezesség- és garanciavállalásának kiemelt célja, hogy a hitelezés élénkítésén keresztül hozzájáruljon a vállalatok versenyképességének fenntartásához és növeléséhez.

A Gyármentő likviditási garanciaprogram keretében az MFB kezességet, illetve garanciát biztosít a minimum 50 főt foglalkoztató, legalább évi nettó 4 milliárd forint (10 millió euró) forgalmat elérő vállalkozásoknak. A program a hazai nagyvállalatok és középvállalati körön keresztül a kisebb cégek számára is segítséget jelent, hiszen közvetve a mikro-, kis- és középvállalati rétegből kikerülő beszállítók is forráshoz jutnak.

A Gyármentő likviditási garanciaprogramot a hitelintézetek az általuk nyújtott szállítói költségeket finanszírozó forgóeszközhitel, folyószámlahitel, illetve a működést finanszírozó hitel biztosítékaként, vagy az ilyen típusú hitelek kiváltására nyújtott hitelhez, valamint az ezek visszafizetésének biztosítékaként a hitelintézet által vállalt kezességhez vagy garanciához vehetik igénybe. Az MFB kezesség- vagy garanciavállalásának mértéke a hitelintézet által nyújtott hitel vagy pénzkölcsön tőkeösszegének, illetve a hitelintézet által vállalt garancia vagy kezesség összegének legfeljebb 80 százaléka lehet, futamideje legfeljebb 5 év, összege maximum 20 milliárd forint.

További részletek és információk az mfb.hu oldalon lesznek elérhetők.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter november 10-én jelentette be, hogy a már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött. A két részből álló program 2023. január 1-jén indul. A program egyik elemeként az MFB 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő likviditási garanciaprogramot indít. A program másik elemeként az Eximbank Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő beruházási hitelprogramot indít. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS