Rendkívül népszerű lesz a babaváró kölcsön a CIB szerint

2019. 07. 19., 12:30

A CIB Bank várakozásai szerint a babaváró hitel adhatja az év hátralévő részében a lakossági hitelpiaci új kihelyezések ötödét. Annak köszönhetően, hogy a babaváró önerőként is felhasználható lakáshitel-igénylés esetén, olyan családok is otthonhoz juthatnak, akiknek eddig erre nem volt lehetőségük.

A babaváró kölcsönnel azok a házaspárok, akik megfelelnek a törvényi feltételeknek, maximum tízmillió forint szabad felhasználású kölcsönhöz juthatnak. Az első gyermek születésekor a kölcsön a teljes futamidőre kamatmentessé válik, és az ügyfél kérésére a hitel törlesztését három évre szüneteltetheti a bank.

A második gyermek világrajövetelekor az ügyfél kérésére a hitel törlesztését újabb három évre szünetelteti a bank, illetve a tartozás 30 százalékával megegyező összegű gyermekvállalási támogatásra, míg a harmadik gyermek érkezésével a teljes fennálló tartozásnak megfelelő összegű gyermekvállalási támogatásra jogosultak a házaspárok, amely a kölcsön előtörlesztésére kerül elszámolásra.

A CIB Bank a házaspároknak húszéves kortól biztosítja ezt a konstrukciót (azzal a kitétellel, hogy a feleség a jogszabálynak megfelelően még nem töltötte be a 41. életévét). A vonatkozó kormányrendelet előírásai szerint a hitelbírálat a dokumentumok hiánytalan benyújtásától számolva 10 napot vehet igénybe. A CIB Banknál a dokumentumok hiánytalan benyújtása esetén ez gyorsabb is lehet, akár néhány nap alatt megtörténhet.

„Várakozásaink szerint az idei év hátralévő részében a babaváró hitel adja majd a lakossági hitelpiaci új kihelyezések ötödét. Úgy gondoljuk, hogy az igénylők jelentős része a családvédelmi akcióterv több elemét fogja egyszerre igénybe venni, így a babaváró hitel mellett a kibővített CSOK és a kapcsolódó kedvező kamatozású kamattámogatott hitel, illetve a piaci kamatozású lakáshitelek iránt is növekvő keresletre számítunk az év hátralévő részében. Ezt nagyban segíti, hogy a babaváró hitel 75 százalékban önerőként is beszámítható lakáshitel felvételekor, így most azoknak a családoknak is lehetősége lesz ingatlant vásárolni, akiknek eddig a szükséges önerő hiányában erre nem volt módja” – mondta Bán Kristóf, a CIB Bank lakossági hiteltermékek vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 10:10:13
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS