Otthonfelújítási támogatás: minden információ egy helyen

2020. 12. 29., 17:00

Többen vághatnak bele jövőre egy komolyabb lakáskorszerűsítésbe a januártól elérhető otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően. Mivel a kiadások felét, legfeljebb 3 millió forintot utólag lehet visszaigényelni, ezért valószínűleg sokan fedezik majd az anyagköltséget és a munkadíjat legalább részben kölcsönből, amelyhez akár kamattámogatott otthonfelújítási hitelt is igénybe vehetnek.

Az Erste Bank tematikus aloldalán az érdeklődők minden fontos információt megtalálnak a témában.

Az Európai Unió fejlettebb piacain a lakáshitelek 20–25 százalékát felújításhoz, bővítéshez veszik fel az ügyfelek, míg Magyarországon ez az arány 5–8 százalék. Ezen a téren is változást hozhat a jövő januártól élő otthonfelújítási támogatás: a gyermeket nevelő háztartások a munkadíj és az anyagköltség felét, összesen maximum 3 millió forintot igényelhetnek vissza a Magyar Államkincstártól. A támogatást utólag, a számlák bemutatásával lehet kérni, így vélhetően sokan finanszírozzák majd otthonuk felújítását legalább részben hitelből. Az Erste Bank becslése szerint évente akár 30-35 ezer család is igényelhet majd ilyen céllal kölcsönt, amely lehet jelzáloghitel, személyi kölcsön, vagy a most bevezetendő államilag támogatott otthonfelújítási hitel. 

Az Erste Bank összeszedte a legfontosabb tudnivalókat az otthonfelújítási támogatásról, az érdeklődők azonban számos további hasznos információt találnak a témáról és a kapcsolódó hitellehetőségekről a pénzintézet most indult tájékoztató aloldalán. Az ügyfelek a microsite-on akár azt is jelezni tudják, ha a felújításhoz hitelre van szükségük.

Ki igényelheti az otthonfelújítási támogatást?

  • A támogatást a legalább egy gyermeket nevelő családok vehetik igénybe.
  • A támogatást igényelhetik házaspárok, élettársak és azok is, akik egyedül nevelik a gyermeküket, gyermekeiket. 
  • Az igénylők köztartozásmentesek.
  • Legalább az egyik igénylő egy éve TB-biztosított, vagy ugyanennyi ideig vagy ideje felsőoktatási tanulmányokat folytat vagy folytatott.  

Hogyan kell igényelni az otthonfelújítási támogatást?

  • A támogatás 2021. január 1-től 2022. december 31-ig igényelhető, a felújítási tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül.
  • A támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, formanyomtatványon.
  • A kérelemhez csatolni kell: a kivitelezővel kötött vállalkozási szerződést, a számlákat az anyagköltségről, illetve a munkadíjról, a szükséges igazolásokat, nyilatkozatokat a gyermekről, illetve az ingatlanról.
  • Az ügyintézés módja lehet elektronikus felületen, postai úton, vagy személyesen a Kormányablaknál.

A támogatás összege, részletei

  • A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, legfeljebb 3 millió forint.
  • A visszatérítést az anyagköltségekre és a munkadíjakra is igénybe vehetik az arra jogosultak.
  • Anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, vagyis legfeljebb 1,5-1,5 millió forint támogatás igényelhető ezekre egyenként.
  • Minden család egyszer veheti igénybe az otthonfelújítási támogatást. Ha eladja a lakást, nem kell visszafizetnie a támogatást, de többször azt már nem veheti igénybe. 
  • Ha a lakás új tulajdonosa még nem vette igénybe az otthonfelújítási támogatást, akkor igényelheti azt ugyanarra a lakásra.

Milyen munkálatokra lehet fordítani az otthonfelújítási támogatást?

  • A támogatható felújítási tevékenységek körét a jogszabály pontosan meghatározza.
  • Kültéri- és beltéri munkákat is el lehet számolni, például: közműbekötés, fűtési rendszer korszerűsítése, cseréje; tetőcsere, tetőfelújítás; napelemes rendszer kiépítése; garázs vagy nyári konyha felújítása; festés-mázolás, külső/belső szigetelés.

Ki igényelhet kamattámogatott otthonfelújítási hitelt?

  • Minden, a 18. életévét betöltött cselekvőképes természetes személy, aki a jogszabály alapján jogosult a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatására és azt igénybe is veszi a hitelcél megvalósításához, és legalább 100 ezer forint nettó jövedelmet tud igazolni, melynek a hitel törlesztési számlájára való érkeztetését vállalja és megfelelő ingatlanfedezetet tud felajánlani.
  • A hitelkérelem befogadását követően a bank a jogszabály, illetve saját szabályzatai alapján hitelbírálatot/jogosultságvizsgálatot végez, ennek eredménye határozza meg a bank szerződéskötési/folyósítási hajlandóságát és feltételeit.
  • Az otthonfelújítási hitelt csak egy alkalommal lehet igénybe venni.
  • A hitelt nemcsak házastársak, hanem élettársak illetve egyedülállók is igényelhetik.

Az otthonfelújítási hitel összege, részletei

  • A hitel célja a jogszabály szerinti lakóingatlan (Magyarország területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlan felújítása.
  • Az otthonfelújítási hitelt 2021. február 1-től lehet igényelni.
  • A hitel összege maximum 6 millió forint.
  • Az adható hitelösszeget befolyásolja a hitelbírálat során megállapított ügyfélminősítés is.
  • A hitel futamideje legfeljebb 10 év.
  • A hitel nem lehet több mint a fedezetül felajánlott lakóingatlan értékbecslő által megállapított forgalmi értékének 80 százaléka, illetve a hitelbiztosítéki értékének 100 százaléka.
  • Az állam a teljes futamidő alatt, maximum 10 évig kamattámogatást nyújt, így az ügyfél által fizetendő kamat 3 százalék (THM: 3,55 százalék).
  • Ha a lakóingatlan-felújítás nem valósul meg, akkor a kamattámogatás megszűnik.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS