Előrehozott keresletet generált az mkkv-szektor finanszírozásában a rendkívül kedvező feltételekkel kínált Széchenyi GO konstrukciók kivezetése. Az első félévben tapasztalt roham miatt átmenetileg csökkenhet a kereslet a hitelek iránt. Az Erste Bank várakozása szerint azonban a júliusban induló Széchényi MAX program kedvező alternatívát nyújt a vállalkozások számára, így a negyedik negyedévtől már visszarendeződésre lehet számítani.
Nagy segítséget jelent a hazai vállalkozások finanszírozásában a júliusban induló Széchényi MAX program. Az állami kamat- és díjtámogatásnak köszönhetően a mikro-, kis- és középvállalkozások (mkkv) továbbra is hozzáférnek a piaci forrású hiteltermékekhez képest kedvezőbb konstrukcióhoz, amely segít kielégíteni a cégek olcsóbb finanszírozási igényeit. A beruházási hitelek és a forgóeszköz-finanszírozás mellett várhatóan az energiahatékony működéssel kapcsolatos fejlesztéseket, a termelési hatékonyság növelését, valamint a szükséges kapacitásbővítéseket támogató konstrukciók iránt is lesz kereslet. Az Erste Bank várakozása szerint a Széchenyi MAX hitelek a következő hónapok egyik alapvető termékévé válnak, melyek a tipikus hiteligények jelentős részénél alkalmasak a kifutó Széchenyi GO felváltására, a beruházási igények finanszírozásánál pedig elsődleges forrást jelenthetnek – mondta el a pénzintézet sajtótájékoztatóján Szerdahelyi Róbert, a bank kkv-üzletágának vezetője.
A június végén kifutó Széchenyi GO rendkívül népszerű volt. Ezt jól mutatja, hogy az Erste idén több mint 29 milliárd forint értékben kötött finanszírozási szerződést a konstrukció keretében, míg a korábbi években a Széchenyi Kártya Programban a kkv-k számára biztosított összes forrás ennél kevesebb, 25,5 milliárd forint volt a banknál. A Széchenyi GO egy jó, könnyen kezelhető, kedvező árú konstrukció volt, így kivezetésének hírére minden olyan vállalkozás, amely hitelképes és igénye volt a finanszírozásra, előre hozta a következő negyed- vagy akár félévre tervezett hitelkérelme benyújtását. Az előrehozott igények miatt önmagában is lenne a harmadik negyedévben visszaesés az április-júniusi időszak teljesítményéhez képest, a negyedik negyedévre azonban már – a piaci környezet alakulásától függően – szolid visszarendeződés várható, és újra nőhet a kereslet a kkv-hitelek iránt.
A Széchenyi GO konstrukció a mikrovállalkozások körében is nagyon keresett volt. Az Erste összesen több mint ezer kisvállalkozónak biztosított forrást 18,3 milliárd forint értékben. A legtöbb hitelre a szolgáltató szektorban működő cégeknek volt szüksége, az igények 65 százaléka innen érkezett. A legnépszerűbb termék a folyószámlahitel volt, ez a termék adta a kihelyezett volumen 80 százalékát. A Széchenyi GO kifutása a mikrovállalkozások körében is előrehozott keresletet eredményezett, a szektorba kihelyezett összes hitel csaknem felét, 8 milliárd forintot az utolsó három hónapban helyezett ki az Erste. Az utolsó egy-másfél hónapban beérkező igényléseket a bank operációs és kockázatkezelési dolgozói csak jelentős túlóra árán tudták feldolgozni – ismertette Csajtai Andrea, a pénzintézet mikrovállalkozásokkal foglalkozó üzletágának vezetője.
A mikrovállalkozások esetében a júliusban induló Széchenyi MAX teljesen ki tudja váltani a Széchenyi GO konstrukciót. A 10 éves, fix kamatozású beruházási hitel például a jelenlegi kamatkörnyezetben rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget jelent az ügyfelek számára. Emellett a teljesen új konstrukciók is igen ígéretesek, a kisvállalkozók biztosan élni fognak ezekkel a lehetőséggel is. Az utóbbi hónapokban felpörgött, előrehozott kereslet miatt ugyanakkor a következő hónapokban várhatóan csökken majd a finanszírozási igény, a harmadik negyedévben akár jelentősebb visszaesésre is lehet számítani emiatt. Szeptembertől azonban újra beindul a kereslet, és október-novemberre megugorhat a mikrovállalkozások hiteligénye.
Magyarország stabil nemzetgazdasági teljesítményének egyik alappillére a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, melynél elengedhetetlen a kiemelt állami illetve uniós támogatás, legyen az közvetlen dotáció vagy kedvezményes banki konstrukció. A kifutó Széchenyi GO és az induló Széchenyi MAX program egyaránt jó lehetőséget jelentett illetve jelent a vállalkozások számára. A mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek részéről jelenleg elsősorban a forgóeszköz-finanszírozásra van igény, míg a beruházások esetében elbizonytalanodást érzékelni az orosz-ukrán háború és annak következményei, így az elszálló árak és az ellátási láncok zavara miatt – hívta fel a figyelmet Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.
A szomszédban zajló konfliktus mellett számos egyéb tényező is nehezíti a vállalkozások működését, így egyebek mellett a mind gyakrabban szélsőséges időjárás, az állat- és humán járványok, vagy a munkaerőhiány. Mindezek eredményeként a mezőgazdasági- és élelmiszerárak tartósan magasak maradhatnak. A fő termények piacain a következő hetekben ugyan várható némi árcsökkenés, a nyár végétől azonban újra emelkedő trendre lehet számítani. Az állati termékeknél differenciáltabb a kép. A tejáraknál például hamarosan korrekció várható, ahogy a világpiaci kínálat egyensúlyba kerül a kereslettel.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.