Mivel jár az emelkedő alapkamat?

Mivel jár az emelkedő alapkamat?
2022. 07. 01., 09:23

Egy év alatt csaknem 7 százalékkal emelkedett a jegybanki alapkamat, és ez nem csupán a hiteleket drágította meg alaposan. Több fizetni valót ugyanis az alapkamat értékéhez képest határoznak meg. a Bank360.hu összegyűjtötte, miért kell most sokkal többet fizetnünk.

Az elmúlt egy évben közel 7 százalékponttal növekedett a jegybanki alapkamat. 2021. június 23-án 0,9 százalékon állt (azt megelőzően sokáig pedig 0,6 százalékon), idén június végén pedig a keddi 1,85 százalékpontos emelés után már 7,75 százalék ugyanez a mutató. A hitelek drágulása mellett számos egyéb, húsbavágó költségre közvetlenül is hatással van az emelkedés. Többek között az állami lakástámogatások büntetőkamata és a köztartozások után felszámolt késedelmi pótlék is ehhez van kötve – írja a Bank360.hu.

Az alapkamat emelkedése beépül a hitelkamatokba

Az elmúlt időszakban ugyan nem az alapkamat, hanem az egyhetes jegybanki betéti kamat számít az irányadó kamatlábnak, de előbbi emelkedése az utóbbira is kihatott, 30-án pedig a két kamat újra összeért, mivel az MNB a most beelőző alapkamat 7,75 százalékos szintjére emelte az egyhetes betét kamatát. 

A folyamatos növekedés hatására a lakossági hiteleket meghatározó referenciamutatók (BUBOR, BIRS) is emelkednek, ami a lakossági hiteleket is drágítja. A piaci lakáshitelek kamata az egy évvel ezelőtti 3-4 százalék közötti értékről mára 8-9 százalékra emelkedett, ami megfelel az alapkamat-növekedés mostanit megelőző mértékének. 

A kamatemelés hatására egyre nagyobb a különbség a piaci és támogatott kölcsönök között, illetve a meredek emelkedés miatt már a kormány is közbelépett. A kamatstop intézkedés 2022. december végéig védi azokat a jelzáloghitel adósokat, akiknek a kamatstop idején esedékes kamatforduló hatására jelentősen megnőne a havonta fizetendő törlesztőrészletük. 

Emelkedik a törvényi maximum a fogyasztási hiteleknél is

Míg a jelzáloghiteleknél az alapkamat emelése közvetett hatást gyakorol az ügyleti kamatokra, a fogyasztási hiteleknél közvetlen hatás is érvényesül. A törvény szerint ugyanis a legmagasabb megszabható teljes hiteldíjmutató (thm) az alapkamat aktuális értékétől függ. 2022. július 1-jétől a szabad felhasználású személyi kölcsönök thm-e akár 29,9 százalékig is emelkedhet (a június 1-jén érvényben lévő alapkamat + 24 százalékpont), a hitelkártyák és folyószámlahitelek thm-e pedig 44,9 százalék is lehet (alapkamat + 39 százalékpont). Ez jelentősen magasabb, mint a jelenleg érvényben lévő 26,1 és 41,1 százalékos maximum értékek.

Elszállt a csok büntetés

A családi otthonteremtési támogatás (csok) vissza nem térítendő támogatási összegének büntetőkamatára is közvetlen hatást gyakorol a jegybanki alapkamat, mivel ez megegyezik annak mértékével. Vagyis az elmúlt egy évben az 1 százalék alatti értéktől eljutottunk a csaknem 8 százalékosig. Kivételt jelent az az eset, ha új lakásra három gyermek után 10 millió forint támogatást igénylünk. Ekkor ugyanis már a jegybanki alapkamat ötszörösével kell számolni. Így még látványosabb a különbség, hiszen a korábbi, 0,6 százalékos alapkamat ötszöröséhez (3 százalék) képest jelenleg a 38 százalékot is meghaladó kamat már igazán izzasztó – írja a Bank360.hu. 

A késedelmi kamatot is ez alapján számolják

Ha megcsúszunk a hitellel, késedelmi kamatot kell fizetnünk - ez bankonként eltérő lehet, de az alapkamat emelkedése ennek mértékét is befolyásolja. 

Fontos tudni, hogy késedelmi kamat fizetése még akkor is felmerülhet, ha egyébként a tartozás kamatmentes volt. Ebben az esetben, ha nem vállalkozások közötti szerződésről van szó, a késedelem miatt fizetendő kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat. Vagyis ebben a félévben még az alacsonyabb, január 1-jén érvényes 2,4 százalékkal lehet számolni, július 1-jétől viszont ez az érték is jelentősen megemelkedik, 7,75 százalékra.

Ha tartozunk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, akkor a NAV a késedelmi és önellenőrzési pótlékot is az alapkamat alapján számítja. Az adótörvények szerint “a késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem, illetve az esedékesség előtti igénybevétel (felszámítás) időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének háromszázhatvanötöd része". Ez mostantól 12,75 százalék, ami már személyi kölcsön kamatnak is megtenné. Az önellenőrzési pótlék ugyanilyen számítási módon az alapkamat mértéke.

Ha viszont a NAV utal késedelmesen nekünk, akkor neki kell számunkra a késedelmi kamatot fizetnie, aminek a mértéke megegyezik a késedelmi pótléknál alkalmazottal. Erre külön kalkulátora is van a NAV-nak, ahol meg lehet adni a kezdő- és a végdátumot, az összeget, ez alapján pedig a kalkulátor az ebben az időszakban érvényes alapkamatokkal kiszámolja a késedelmi kamat összegét. Ugyanígy természetesen azt is kikalkulálhatjuk, hogy mennyi késedelmi pótlékot kell nekünk fizetnünk a NAV-nak.

Ha például 100 ezer forint a két és fél éve ki nem fizetett tartozás, akkor 2020. január 1-jétől 2022. június végéig összesen 16 057 forint késedelmi kamat gyűlt össze. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS