Mibe kerül a társasági élet?

2019. 01. 30., 17:46

Közel annyit költünk szórakozásra, mint a havi villany, víz és gázszámlákra. Hogyan lehet gyerekkorban megalapozni azt a pénzügyi tudást, amivel felkészítjük a fiatalokat arra, hogy felnőttként már ezzel is számoljanak?

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a társasági életre fordított kiadásokkal sokszor még felnőttként is elfelejtünk számolni.

A K&H ifjúsági index felmérése szerint a pályakezdő fiatalok számára a 3 legfontosabb tényező között szerepel a szórakozás és az élet élvezete. A középiskolás és egyetemista korosztályra általában jellemző, hogy azonnali választ szeretnének a szükségleteikre, igényeikre, és ez a szórakozásra is igaz. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a kiadásokat sokszor még felnőttként is hiányosan gondoljuk végig, könnyen beadjuk a derekunkat egy hirtelen jött programötletnek. Ennek költségei azonban közel megegyeznek a havi számlákra fordított összegekkel. Így ahhoz, hogy ne érjen minket meglepetés a hónap végén, bizony ezzel is számolnunk kell, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy szülőként ezekről a szokásokról is mintát adunk gyermekeinknek.

Ahogy listát írunk a bevásárlásokról, végiggondoljuk bevételinket és állandó kiadásainkat, azt is meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy a szórakozásra, kikapcsolódásra szánt költségekkel is kalkulálniuk kell ahhoz, hogy a költségvetés egyensúlyban maradhasson. Hogyan lehet gyerekkorban megalapozni azt a pénzügyi tudást, ami felvértezi őket arra a helyzetre, hogy felnőttként majd tudatosan kezeljék pénzügyeiket, lehetőségeikhez mérten döntsenek? K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint, ha a következőkre odafigyelünk, már jó úton járunk, ahhoz, hogy gyermekünk felnőttként még tudatosabban kezelje pénzügyeit.

Nem kell lemondani a szórakozásról

A kikapcsolódásról és az élményekről persze senki sem szeretne lemondani, így szülőként érdemes megtanítani ennek helyes módját a kicsiknek. Gondoljuk végig együtt, hogy az adott hónapban milyen programokon szeretnénk részt venni, és persze azt is, hogy erre mekkora összeget tudunk fordítani.  Kérjük meg a gyereket, hogy számolja ki, hogy ez mennyibe fog kerülni. Állítsunk fel fontossági sorrendet, arra az esetre, ha a költségvetésünkbe nem fér bele minden, amit elterveztünk.

A zsebpénz beosztásával sokat tanulnak

A zsebpénz egy jó eszköz arra, hogy a gyerek biztonságos keretek között, a saját bőrén tanuljon meg bánni a pénzzel. Vetítsünk előre neki hosszú és rövid távú célokat. Mi az, amit szeretne később megvenni? Mire jut pénze, ha most mindet elkölti, ahogy a kezébe kapja? Jó, ha ebben irányt mutatunk, együtt gondolkodunk, de a döntést bízzuk rá!

A szülőknek is van segítsége

Sok szülőnek nehézséget okozhat, hogy mit és hogyan tanítson meg gyermekének a pénzügyekről, ami gyakran még száraz témának is tűnhet. A pénzügyek oktatása egyre nagyobb teret nyer az oktatásban és egyre népszerűbbek a pénzügyi vetélkedők is. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő például már nyolc éve azt célozza, hogy az általános és középiskolásokat játékos módon tanítsa meg az alapvető pénzügyi ismeretekre, amit a hétköznapok gyakorlatában tudnak majd könnyedén használni. Biztassuk gyermekünket, hogy aktívan vegyen részt ezeken a versenyeken, hiszen az élmények mellett, hasznos tudással is gazdagodhat. Együtt is készülhetünk, hiszen online elérhető ismeretanyagot is találunk. A K&H saját vloggere, KáPé új színt hozott a pénzügyi oktatásba. A vigyázz#KáPé vlogban a fiatal vlogger a fiatalokhoz közelálló stílusban mesél arról, hogy milyen kalandokba keveredik a pénzügyek területén. Az egyes epizódokhoz kapcsolódó játékokkal és kvízekkel pedig a gyerekek a tanulás folyamatát szórakozásként élhetik meg.

Vigyázz, kész, pénz!

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2018-ban immár 8113 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 608 településről 1106 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 38 000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak – olvasható a pénzintézet közleményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS