Már csak hetek maradtak az állami pénzből lakást felújítóknak

2022. 09. 08., 10:11

Alig maradt ideje az igénylésre és a teljes megvalósításra azoknak, akik még az otthonfelújítási támogatásból szeretnék korszerűsíteni vagy felújítani az ingatlanjukat. A magas kamatok idején nagyobb munkálatok már nem biztos, hogy beleférnek ebbe a kisebb, gyorsabb átalakításokra, azonban még elég lehet az idő, ha találunk kivitelezőt.

December 31-én véget ér a 2021. január óta elérhető otthonfelújítási támogatás, amely akár hárommillió forint ingyenpénzt is jelenthet lakásfelújításnál. Az igénylés feltétele, hogy a megvásárolt alapanyagot és az elvégzett munkálatokat számlákkal is igazoljuk a december végéig, így nagyon sürget az idő a lakásfelújítási munkák megszervezésére és elkezdésére – figyelmeztet a Bank360.hu.

Egy nagyobb átalakítás már nem biztos, hogy belefér

Nagyobb lakásfelújítás már aligha fér bele a hátralévő időbe, de ha sikerül még kivitelezőt találni, akkor akár egy több millió forint értékű fejlesztés is lebonyolítható. A támogatással megvalósítható felújítási lehetőségek között több olyan is van, amivel azonnal ellensúlyozhatjuk a rezsinövekedés hatását.

A korábbi tapasztalatok alapján az igénylők átlagosan az elérhető támogatási összeg körülbelül felét tudták igénybe venni, vagyis a túlnyomó többség nem használta ki a teljes keretet. Ez az utolsó pillanatos igénylőkre hatványozottan igaz lehet majd, hiszen a kisebb munkálatokra értelemszerűen csak alacsonyabb összegű támogatást tudnak felvenni.

Mire kell figyelni az igénylésnél?

Az otthonfelújítási támogatás csak utólag, a felújítás befejezése után vehető igénybe, ami azt jelenti, hogy az igénylőnek elő kell finanszíroznia az alapanyagot és a kivitelezés költségét is. Ha ezután derül ki, hogy az igénylő mégsem jogosult a támogatásra, akkor nincs mit tenni, nem jár a pénz. Ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni, már a felújítás előtt célszerű ellenőrizni, hogy minden feltételnek megfelel-e az igénylő. Ezek a fontosabb elvárások:

  • legalább egyéves, folytonos tb-jogviszonyt kell igazolni,
  • az anyagköltség és a vállalkozói díj 50-50 százalékos arányban támogatható,
  • minden költséget számlával kell igazolni, emellett a kivitelezővel szerződést is kell kötni,
  • legalább egy gyermeket kell nevelnie az igénylőnek, vagy igazolnia kell a legalább 12 hetes terhességet,
  • legalább egy éve a felújított ingatlanban kell lakni - kivéve, ha a gyermek még nincs egy éves, vagy ha az adásvételi szerződést egy éven belül írták alá,
  • nem lehet az igénylőnek köztartozása. 

A határidő közeledtével érdemes jobban odafigyelni az elvárások teljesítésére. Ha az utolsó napokra hagyjuk az igénylés benyújtását, kevesebb idő marad egy esetleges hiánypótlásra vagy korrekcióra. Különösen december második felében, az ünnepi időszakban lehet problémás az ügyintézés, és jelenleg nincs arról információ, hogy az igényléseket befogadó Magyar Államkincstár az ünnepi időszakban hogyan készül majd a határidő végére. Emiatt, bár az igénylés online is beküldhető, célszerű december 20. előtt elindítani a folyamatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy addig a számláknak is rendelkezésre kell állnia az igénylés benyújtásához.

Még elérhető a kedvezményes felújítási hitel, de az is viszi az időt

A támogatás részben előfinanszírozható akár a kedvezményes lakásfelújítási hitelből is, amire a csok otthonteremtési hitelhez hasonlóan állami kamattámogatás vehető igénybe. A legfeljebb 6 millió forintos otthonfelújítási hitel fix 3 százalékos kamattal vehető fel, ami a jelenlegi hitelkamatokkal összehasonlítva ajándéknak tűnik. Az igényléshez ugyanazokat a feltételeket kell teljesíteni, mint a vissza nem térítendő támogatáshoz, emellett a bank a hitelképességet is vizsgálja.

Több hitelintézetnél is elérhető a kölcsön, a részletes feltételek azonban eltérhetnek. Különböző lehet például az elvárt minimum jövedelem: van, ahol már 100 ezer forint igazolása is elég, máshol 150 ezer forint az elvárás. Emellett a törlesztés menetében is lehetnek különbségek, található már türelmi idős hitel, amelynél az első évben csak a kamatot kell törleszteni, így ekkor jóval alacsonyabb a részlet. Jelentős különbség lehet emellett a felvehető hitelösszegnél is, ugyanis van, ahol félmillió forint a minimum, míg máshol ugyanez az összeg 4 millió forint.

A támogatott hitel az olcsósága miatt előnyös, azzal azonban számolni kell, hogy mivel jelzáloghitelről van szó, az igénylés több hetet is igénybe vehet. Ha a felújítás megkezdéséhez erre a forrásra is szükség van, akkor a hátralévő idő számolgatásánál az igénylési procedúrával is célszerű kalkulálni.

Nem zárható ki ugyan, hogy más támogatásokhoz hasonlóan (mint például a babaváró hitel) ennek a határidejét is kitolják, azonban mindeddig ezt nem jelentette be a kormány, és nem is utaltak rá kormányzati vezetők.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS