Magyar Lízingszövetség: már 550 milliárdnál tart a piac

2019. 11. 11., 17:05

Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent – közölte a Magyar Lízingszövetség

A lízingpiaci bővülés elsősorban a különböző gépek, termelőeszközök és az agrárgépek finanszírozásának köszönhető. Átlag fölötti volt a növekedés a flotta-, valamint a személy- és kisteherautó-finanszírozás területén is. A Magyar Lízingszövetség szerint a lízingpiac növekedése fennmarad, de az ütem mérséklődik, elsősorban a gépjárműpiacon várható változások miatt.

Újabb jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok. A kihelyezett összeg az év első kilenc hónapjában 547,4 milliárd forintot tett ki, ami egyrészt többéves rekordot jelent, másrészt az egy évvel korábbi szintet 9,3 százalékkal haladja meg. Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke az eredményeket kommentálva elmondta: „A 9,3 százalékos növekedés ugyan elmarad a 2017-ben elért 18 százalékos, valamint a tavalyi 13 százalékos bővüléstől, de megfelel a Lízingszövetség várakozásainak, az év elején ugyanis 10 százalék körüli növekedéssel számoltunk. A magyarországi növekedés pedig bőven felülmúlja az európai lízingpiaci bővülést, ami az első félévben 3,4 százalékos volt.”

A gépek a növekedés élén

Kiemelkedő bővüléssel zárta az első kilenc hónapot az agrárgép-finanszírozás: a kihelyezett összeg ugyanis 24 százalékkal 74 milliárd forint fölé nőtt, így minden adott ahhoz, hogy ez a részpiac az idén rekordot érjen el. „A mezőgazdasági gépek ezzel az eredménnyel a járművek után a komplett lízingpiac második legjelentősebb részpiaca lett” – emelte ki az elnök, aki hozzáfűzte, hogy az agrárgépek esetében a jegybanki finanszírozási program, az NHP aránya kiugróan magas, 81 százalékos volt.

Az építőgépeknél az ágazat növekedésének megfelelően jelentős növekedés ment végbe: a szeptember végi 20 milliárd feletti finanszírozott összeg 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi kihelyezést, sőt, megközelíti a válság előtti szintet. Szintén jelentős, 23 százalékos növekedést ért el az egyéb gépek és berendezések szegmense, ahol így a finanszírozott összeg közel 54 milliárd forintra rúgott, ez pedig már a válság előtti volument jelenti.

Az autók is jól teljesítettek

Az idei növekedésben az autó- és kisteherautó-finanszírozás jelentős szerepet kapott: ebben a szegmensben 10 százalékkal közel 198 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg. A flottafinanszírozás is jól szerepelt, itt a finanszírozott összeg 13 százalékkal közel 66 milliárd forintra nőtt. Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára kiemelte, hogy a járműfinanszírozás, azon belül is az autók kiemelkedő szerepét jelzi, hogy a személygépkocsi-, kisteherautó-, és flottafinanszírozás a teljes kihelyezés közel felét adja.

„Az új céges autók és a kishaszongépjárművek voltak a növekedés fő motorjai eddig idén. A finanszírozott összeg 70 százalékát a céges lízingkonstrukciók adták ebben a szegmensben” – tette hozzá. Noha a magánszemélyek részére történő autó-értékesítés és autófinanszírozás az idén megtorpanni látszik, a Magyar Lízingszövetség várakozásai szerint a nagycsaládosok számára elindult program további lökést adhat ennek. Fontos azonban, hogy az utolsó negyedév autófinanszírozási eredményeit jelentősen befolyásolhatják a károsanyag-kibocsátási előírások változása miatti esetlegesen fellépő piaci zavarok.

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy a nagyhaszon-gépjárműveknél csökkenés történt, a kihelyezett összeg ugyanis 8 százalékkal 126 milliárd forintra esett vissza. Ez az eredmény ugyanakkor abból a szempontból kedvező, hogy a nagyhaszonjárművek piacán az eladások nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkentek.

Jövőkép

A Magyar Lízingszövetség a legfrissebb adatok fényében arra számít, hogy az idén összességében elérhető az év elején becsült 10 százalék körüli növekedés. A jövőben a lízingpiacon alacsonyabb dinamikájú bővülés várható, a lízingcégek várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások beruházási kedve a világgazdasági lassulás miatt várhatóan mérséklődik, ugyanakkor a rugalmas és költséghatékony lízingfinanszírozás felértékelődhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 21:09:00
2023-ban a kötelező béremelésen kívül a cégek 60 százaléka nem emelte munkavállalóinak bérét, minden negyedik cégnél viszont legalább 10 százalékos béremelés történt a januári emelésen felül – derül ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Egyensúly Intézet közös felméréséből.
2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.
2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.