Krisán László: soha nem látott érdeklődés övezi a Széchenyi Kártya Program MAX konstrukcióit

Krisán László: soha nem látott érdeklődés övezi a Széchenyi Kártya Program MAX konstrukcióit
2022. 09. 01., 10:42

Augusztus 29-től igényelhető a Széchenyi Mikrohitel MAX, ezzel a Széchenyi Kártya Program MAX konstrukcióinak mindegyike elérhető már a piacon. A vállalkozók régi-új finanszírozási lehetőségeiről Krisán Lászlót, a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

– Milyen előzmények után, milyen várakozások közepette jelent meg az új hiteltermék?

– A Széchenyi Mikrohitel MAX megjelenésével teljessé vált az új Program. A legkisebb vállalkozásokat támogató konstrukció közvetlen előzménye a Széchenyi Mikrohitel GO!, amelynek számai magukért beszélnek: igénylési ideje, azaz 7 hónap alatt ezen hitelkonstrukció keretében több mint 2 ezer kölcsönszerződést jött létre, 80 milliárd forint értékben. De ugyanilyen fokozott – mondhatni soha nem látott – érdeklődésről tudok beszámolni most a Széchenyi Kártya Program MAX már megjelent többi konstrukciója esetében is, legyen szó akár a napi működési költségek biztosítását segítő szabad felhasználású Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX-ról, ezen konstrukción belül az energiaválság által érintett vállalkozások számára elérhető többlettámogatott hitelrészről, a Széchenyi Energiakártyáról, a szintén számla nélkül lehívható, forgóeszköz-beszerzéseket támogató Széchenyi Likviditási Hitel MAX-ról, a klasszikus beruházási célok mellett hitelkiváltásra, üzletrészvásárlásra és agrár célú beruházások megvalósítására is igénybe vehető Széchenyi Beruházási Hitel MAX-ról vagy a pénzügyi lízingügyletek finanszírozására kialakított Széchenyi Lízing MAX-ról.

– Mitől különleges a Széchenyi Mikrohitel MAX?

– Ahogy a neve is mutatja, a legkisebb vállalkozásokat célozza a konstrukció, amelynek keretében maximum 50 millió forint igényelhető. A beruházási típusú hitel új és használt gépek, berendezések beszerzésére vagy – vállalkozás üzleti céljával összefüggő – ingatlan vásárlására vagy építésére fordítható, de a hitelösszeg 20 százaléka erejéig forgóeszköz-finanszírozásra, bizonyos feltételek mellett pedig korábbi beruházási hitelek kiváltására is felhasználható.

A maximális futamidő 120 hónap, a kamat a teljes futamidő alatt fix, évi nettó 1 százalék – mondani sem kell, hogy a piacon elérhető közel 20 százalék körüli, változó kamatszintekkel szemben ez a lehetőség kiszámíthatóságot, tervezhetőséget, biztonságot jelent a vállalkozóknak (a hitel részletes kondíciót a Mikrohitel Szabályzat tartalmazza).

A hiteleket ebben a konstrukcióban a KAVOSZ-szal szerződött pénzügyi vállalkozások folyósítják. A nagy bankok a legkisebb vállalkozásokat a hitelképességi vagy a méretgazdaságossági korlátok miatt alig finanszírozzák, a Programban részt vevő pénzügyi vállalkozások azonban ezt a kört jól ismerik és rugalmas, személyre szabott kiszolgálással segítik beruházási elképzeléseik megvalósítását. A hitelezési kockázat kezelésére természetesen garanciaintézményi készfizető kezesség is bevonható.

Mindezeken túl a Széchenyi Mikrohitel MAX a hazai hitelpiacon egyedülálló abban a tekintetben is, hogy kezdő vállalkozások is igényelhetik – erre a szakmában eltöltött több mint két évtized alatt nemigen láttam példát.

– Hogyan igényelhető a Széchenyi Mikrohitel MAX?

– A Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban van erre lehetőség. Újdonság, hogy a hitelfelvétel folyamata online is elindítható, amivel a vállalkozók több órás várakozást és „papírmunkát” spórolhatnak meg. A kérelmeket természetesen megalapozott üzleti tervekkel kell alátámasztani, a hiteldöntés meghozatalára pedig a hitelbírálatot követően kerül sor.

– A legkisebb vállalkozások számára egyre nagyobb kihívást jelent a finanszírozás. Ezt a helyzetet enyhíti a Széchenyi Kártya Program új konstrukciója – de meddig lesz elérhető?

– A kkv-k támogatása stratégiai érdek, amelynek képviseletét a magyar gazdasági kormányzat felvállalta: állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatás nélkül ezek a programok nem működhetnének. Az Európai Bizottság Oroszország Ukrajna ellenni agressziója kapcsán idén bevezetett egy új, ún. válságtámogatási jogcímet, ami 2022. december 31-ig vehető igénybe, maximum 500 ezer euróig így az év végéig biztosan megmaradnak a rendkívül kedvező feltételek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS