Gyermek és házasság nélkül is felvehető lesz a szuperolcsó zöld lakáshitel

2021. 10. 01., 17:30

Már csak pár napot kell várni az szuperolcsó zöld lakáshitelre, amivel 2,5 százalékos, végig fix kamattal lesz megvásárolható vagy felépíthető egy energiatakarékos új építésű ingatlan. A Bankmonitor szakértőinek tapasztalata szerint gyakori félreértés, hogy a zöld hitel feltétele a meglévő vagy vállalt gyermek, ami abból adódhat, hogy sokan azonosítják a kamatmentes zöld csok-hitellel. Ez utóbbihoz pedig valóban szükséges két meglévő vagy vállalt gyermek. Azonban két különböző konstrukcióról van szó, persze a kombinálásuk extra pénzügyi előnyt jelenthet.

Az úgynevezett zöld hitel október 4-től lesz igényelhető, bár előfordulhat, hogy az első napokban nem minden hazai banknál lesz még elérhető. A konstrukció legfontosabb előnye a rendkívül kedvező, futamidő végéig fix, maximum 2,5 százalékos kamat, ami nem csak a hasonló piaci lakáshitelek kamatát (4,5–5,8 százalék) veri, de még a csok – családi otthonteremtési kedvezmény – támogatás mellé igényelhető, maximum 3 százalékos kamatú csok-hitelnél is kedvezőbb. A maximális hitelösszeg 70 millió forint, ami a jogszabályban rögzített, 20 százalékos minimális önerővel számolva akár egy 87,5 millió forint értékű ingatlan megvételére vagy megépítésére is elegendő lehet.

Csak a felhasználást illetően van megkötés a zöld hitelnél

Az zöld hitel felhasználását illetően annyi megkötés van mindössze, hogy kizárólag új építésű, energiatakarékos ingatlan vásárlására vagy építésére fordítható, ám ezen felül egyéb speciális feltétel nincs. (Természetesen a banki hitelbírálaton az igénylőnek sikeresen át kell mennie.) Vagyis a hitelnek – a közhiedelemmel ellentétben – nem feltétele a meglévő gyermek, illetve a gyermekvállalás, mint ahogy házasság sem, így élettársak és egyedülállók egyaránt igényelhetik.

Egyedülállók és gyermektelenek is felvehetik!

Az a félreértés, hogy házasok, illetve gyermekesek vagy gyermeket vállalók igényelhetik a zöld hitelt, valószínűleg abból fakad, hogy a zöld hitel kombinálható az úgynevezett zöld csok-hitellel, ez utóbbi konstrukcióról pedig sokkal többet hallani mostanság. A zöld csok-hitel nem más, mint egy „normál” csok hitel, ám míg annak kamata maximum 3 százalék lehet, addig a zöld változat kamatmentes, amennyiben zöld hitellel együtt igénylik. A zöld csok-hitel paraméterei – a kamaton kívül – azonosak a normál csok-hitelével, ezért, ha valaki kombinálná a zöld hitelt és a zöld csok-hitelt, akkor ehhez az utóbbi személyi és egyéb feltételeit egyaránt teljesítenie kell:

  • Legalább két gyermek megléte vagy vállalása.
  • Legalább 180 napos Tb jogviszonyra, ám ha három gyermek után igényelne a család otthonteremtési kedvezményt, akkor 2 éves Tb jogviszony szükséges.
  • Elvárás a büntetlen előélet.
  • Nem lehet az igénylőnek köztartozása. Együttes igénylés esetén mindkét félnek teljesíteni kell ezt a feltételt.
  • Megfelelő hasznos alapterületű lakást kell vásárolni, építeni.
  • Vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötése és az igénylés benyújtása között legfeljebb 180 nap telhet el.

A házasság vagy a párkapcsolat azonban ebben az esetben sem feltétel, vagyis egyedülálló szülők előtt is nyitva áll a lehetőség. Amennyiben pedig valaki kizárólag a 2,5 százalékos kamatú zöld hitelt igényelné, akkor természetesen a gyermeket illetően sincs semmilyen kikötés.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS