Elindul a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program MAX, a konkrét hitelkérelmeket várhatóan e hét közepétől lehet benyújtani a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. irodáiban.
A kormány fontosnak tarja, hogy folyamatosan biztosítsa a Széchenyi Kártya Program keretében a kis- és középvállalkozásoknak a kedvező feltételrendszerű, támogatott finanszírozási forrásokat, és a kkv-szektor továbbra is a legalacsonyabb kamatok mellett juthasson forráshoz – hangsúlyozza a programot koordináló KAVOSZ Zrt. közleménye.
Krisán László: példa értékű összefogás a Széchenyi Kártya Programban
A Széchenyi Kártya Program MAX hitelei továbbra is kamatozással, évi 0,5-3,5 százalék nettó kamatszinten, a program üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetők el. Kiemelték, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX keretében bevezették a Széchenyi Energiakártyát, amelyet az energiaválság által érintett vállalkozások igényelhetnek egyéves futamidővel, és a normál folyószámla-hitelrészhez képest még kedvezőbb, évi fix 1 százalék nettó kamattal.
A Széchenyi Likviditási Hitel MAX szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzések finanszírozására a hitel hitelkiváltásra is felhasználható.
A Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is, a Széchenyi Lízing MAX hitelt a pénzügyi lízingügyletek finanszírozására lehet fordítani.
További információk és a részletes igénybevételi feltételek a KAVOSZ oldalán érhetők el.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.