Ekkor veheti át az Erste az Aegon Lakástakarék ügyfeleit

2019. 08. 13., 16:15

Október 25-ével átveheti az Aegon Lakástakarék portfólióját az Erste Lakástakarék – hagyta jóvá a Magyar Nemzeti Bank. A társasághoz így közel 64 ezer szerződés kerül, amivel piaci részesedése 14 százalékra nő. Október 25-ig az Aegon kezeli eddigi szerződéseit. Ezután a szerződések változatlan díj- és kamatfeltételekkel kerülnek át. Az ügyfeleknek arra kell figyelniük, hogy a novemberi, 15-én esedékes befizetést már az Erste Lakástakarék számlaszámára teljesítsék.

A Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal is engedélyezte az Erste Lakástakarék Zrt.-nek, hogy átvegye az Aegon Lakástakarék Zrt. lakás-előtakarékossági szerződésállományát. Az átruházásról a felek május 9-én állapodtak meg, melyre az engedélyek alapján két lépésben, 2019. október 25-én és 2020. január 17-én kerül sor.

Október 25-ig az Aegon Lakástakarék kezeli továbbra is a szerződéseket, a havi befizetéseket is a megszokott módon kell utalni neki. Október 25. után azonban az átvett szerződések esetében már az Erste Lakástakarék számlaszámára szükséges teljesíteni a befizetéseket. A következő napokban az Aegon Lakástakarék minden ügyfelet részletesen tájékoztat az ezzel kapcsolatos teendőiről. A felmondás vagy kiutalás alatt lévő szerződéseket 2020. január 17-ig az Aegon Lakástakarék kezeli, az Erste Lakástakarékhoz csak azok a szerződések kerülnek át, amelyek ügyintézése január 17. után is elhúzódik.

Az Erste Lakástakarék változatlan kamatok, díjak és költségek mellett veszi át az ügyfelek szerződéseit, a befizetés esedékessége, a szerződéses módozata és a díjtáblázat sem változik.

A tranzakcióval mintegy 50 ezer ügyfél 64 ezer szerződése kerül az Erste Lakástakarékhoz, amely 30 milliárd forintos betétállományt és mintegy 230 milliárd forintos szerződött állományt jelent. Ez a piac közel 4 százaléka. Az Erste Lakástakarék tavaly 10 százalékos piaci részesedést ért el, 115 ezer ügyfél 157 ezer szerződését kezeli, betétállománya 92 milliárd forint, szerződéses állománya pedig elérte 680 milliárd forintot.

„Az Erste Bank Csoport továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a piacon és gyors organikus növekedése mellett felvásárlásokkal is igyekszik tovább növeli részedését” – hangsúlyozta a tranzakció engedélyezése kapcsán Jelasity Radován.

Az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a bank jelentős akvizíciós tapasztalata garancia arra, hogy az ügyfelek átvétele zökkenőmentes legyen. „Örömmel fogadjuk az Aegon Lakástakarék ügyfeleit. Az Erste modern banki szolgáltatásai és kiterjedt fiókhálózata révén új lehetőségeket kínál leendő ügyfeleinek” – tette hozzá Jelasity Radován.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 13:10:00
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS