Egyéni vállalkozónak folyósította az első Széchenyi Újraindítási Hitelt az Erste Bank

2021. 07. 16., 14:00

Az Erste Bank folyósította első Széchenyi Újraindítási Hitelét. A pénzintézet 5 millió forintot biztosított egy áruszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó ügyfelének. Az Erste várakozása szerint a kisvállalkozók esetében idén a korábbi három-négyszeresére növelheti a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelek állományát, míg a kis- és középvállalkozásoknál legalább 10 százalékos piaci részesedéssel számol az új kihelyezésekben.

A napokban folyósította az első Széchenyi Újraindítási Hitelét az Erste Bank. A pénzintézet ügyfele, egy közúti áruszállítással foglalkozó, Bács-Kiskun megyei egyéni vállalkozó 5 millió forint forgóeszközhitelt vett fel. A Széchenyi Kártya Program legújabb elemeinek elindulása óta a bank már mintegy félszáz hitelkérelmet hagyott jóvá. Ezen szerződések aláírása, a kölcsönök folyósítása is folyamatban van.

Az Erste tapasztalatai szerint minden iparágból jelentős az érdeklődés a vállalkozások részéről a Széchenyi Újraindítási Hitelek iránt, nincs érzékelhető különbség a szektorok között. A bank arra számít, hogy a kisvállalkozó ügyfeleknél idén év végéig a korábbi három-négyszeresére nőhet a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelek állománya az Ersténél, míg a kkv-szektor esetében az új kihelyezésekben legalább 10 százalékos piaci részesedéssel számol a pénzintézet.

A kisvállalkozóknál várhatóan – ahogyan eddig is – a folyószámlahitel lesz a legnépszerűbb, míg a nagyobb vállalkozások a forgóeszköz- és folyószámlahitelek mellett a beruházási célú források iránt is érdeklődnek.

Az Erste várakozása szerint a Széchenyi Újraindítási Hitelek a következő hónapok egyik alapvető termékévé válnak, melyek a tipikus hiteligények jelentős részénél alkalmasak a kifutó NHP Hajrá felváltására, a beruházási igények finanszírozásánál pedig elsődleges forrást jelenthetnek. Mindezekre tekintettel a termékkör bevezetése különleges fókuszt kapott a banknál. A hiteligények jelentős részét az Erste egyszerűsített eljárásban bírálja el, valamint szeptembertől, a meglévő folyamatok átgondolásával és további racionalizálásával a korábbinál is gyorsabban dönt majd a sztenderd hiteligényekről.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS