Csúcsot dönthetett a lakáshitelek folyósítása márciusban

2021. 04. 22., 17:15

Nem csak magára talált a lakáshitel piac az év elején, hanem a Bankmonitor szakértői szerint 2021. márciusában csúcsot döntve elérhette a folyósított hitelösszeg a 100 milliárd forintot is. Erre utal a Bankmonitor saját ügyfélkörében folyósított lakáshitelek extrém, közel 50 százalékos növekedése tavaly márciushoz, illetve kissé mérsékeltebben az idei év első két hónapjához viszonyítva. De mi lehet a lakáshitelek eddig nem tapasztalt népszerűségének az oka?

A járványhelyzet a lakáshitelpiacot is érintette – bár a visszaesés nem volt olyan jelentős, mint például a személyi kölcsönöknél -, az idei évben azonban már jelentős felfutást lehet látni. Olyannyira, hogy a Bankmonitor szakértői szerint a 2021. márciusában folyósított lakáshitelek összege csúcsot dönthetett: ennyi kölcsönt még nem folyósítottak a bankok egyetlen hónapban.

Legalábbis a Bankmonitor szakértői erre a következtetésre jutottak az alábbiak alapján:

  • A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátorát használó, kölcsön iránt érdeklődők száma az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett.
  • A Bankmonitor tanácsadóinak segítségével lakáskölcsönt igénylők száma dinamikusan nőtt az elmúlt hónapokban, a hitelügyletek közül pedig sokat márciusban folyósítottak.
  • Az ügyfélkör számára konkrétan megvalósult lakáshitel folyósítás közel 50 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz viszonyítva.

A szakértők ezen adatokat összehasonlítva a korábbi időszak értékeivel azt sem tartják kizártnak, hogy a márciusban folyósított lakáshitelek összege meghaladta a 100 milliárd forintot. Ez egy jelentős – nagyságrendileg 45 százalékos – növekedés a 2021. februárban folyósított 68,7 milliárd forint lakáskölcsönhöz képest.

A banki összehasonlító portál szerint négy tényező is meghúzódhat a hiteligénylések ilyen mértékű növekedése mögött.

1. A 2021-ben bevezetett lakástámogatások

2021. év elejétől az elérhető lakástámogatások köre jelentősen kibővült:

  • Idén januártól az új építésű lakások áfáját – akár vásárlás, akár generálkivitelezővel történő építés esetén – visszacsökkentették 5 százalékra. (Tavaly 27 százalék volt az adó mértéke.) Ez pedig – részben, vagy egészben – megjelenhet a vételárakban, kivitelezői költségekben is.
  • Az 5 százalékos áfát is visszaigényelheti a család, amennyiben csok támogatást is igényelnek a vásárláshoz.
  • 2021-től a lakásvásárlásokhoz – legyen az új, vagy használt ingatlan – kapcsolódó vagyonátruházási illetéket is elengedik azok számára, akik családi otthonteremtési kedvezmény felhasználásával vennék meg új otthonukat.
  • A gyermeket nevelő szülők meglévő otthonuk korszerűsítésére felújítási támogatást kaphatnak az idei évtől: a munkálatok költségének a felét, legfeljebb 3 millió forintot igényelhetnek a családok utólag.
  • A felújítási támogatáshoz kapcsolódó munkálatok előfinanszírozására bevezette a kormány a támogatott otthonfelújítási hitelt. A kölcsön összege maximum 6 millió forint, a futamidő nem haladhatja meg a 10 évet, a kamat mértéke pedig a kölcsön lejáratáig fixen 3 százalék.
  • A tetőtér-beépítéssel kialakított lakások finanszírozására is megkaphatják a családok az új építésű lakáscélokhoz kapcsolódó, emelt összegű csok támogatást.

Emellett továbbra is elérhető a csok támogatás és a Babaváró hitel.

Sokan az új támogatások bevezetése miatt – már tavaly év végén bejelentették az új lehetőségeket – kivártak, ezért az idei év elején még több lakásvásárlást, építkezést, vagy lakásfelújítást tervező jelenhetett meg a hitelpiacon.

2. A lakásvásárlások száma is csúcsot döntött

A Duna House (DH) minden hónapban publikálja a használt lakásvásárlások becsült számát. Adataik alapján már februárban csúcsot döntött az adásvételek száma, ami tovább emelkedett márciusban. (2021. márciusában a DH becslése alapján 15 630 használt lakást vásároltak, ilyen sok adásvételi szerződést nem kötöttek az elmúlt 10 év egyetlen hónapjában sem.)

Természetesen a vevők egy részének – különösen a jelenlegi ingatlanárak mellett – lakáshitelre is szüksége van, vagyis a februárban és márciusban vásárlók közül sokan igényeltek lakáskölcsönt, ezek egy részét pedig már márciusban folyósíthatták a bankok.

3. Az emberek lakásigényei is megváltozhattak

A járvány és a karantén sok ember lakásigényeit átalakíthatta: az ingatlanszakértők szerint megnőtt az érdeklődés a nagyobb alapterületű, önálló kerttel rendelkező otthonok iránt. (Sokan próbálják mg lecserélni lakásukat egy kertes házra, sorházi lakásra.) Természetesen az új igényekkel rendelkező vevők is megjelentek a lakáspiacon, akik gyakran csak hitel igénylésével tudják megvenni álmaik otthonát.

4. A lakáshitelek nagyon olcsók

Továbbra is nagyon kedvező feltételek mellett lehet lakáshitelt igényelni: a jelenleg legnépszerűbb 10 éves kamatperiódusú piaci lakáshitelek között már találni olyat, amelynek kamata nem éri el a 3 százalékot. (Vagyis olcsóbb, mint a támogatott csok-hitel.) Ez természetesen azt is jelenti, hogy az érdeklődők nagyobb hitelösszegre lehetnek jogosultak, de gyakran nagyobb összegre is van szükség a jelenlegi lakásárak mellett.

Ugyanakkor nincs garancia arra, hogy a kedvező kamatkörnyezet sokáig velünk maradna: a banki kamatköltségek már jelentősen megemelkedtek az elmúlt hónapokban. Aki ezzel tisztában van, az megpróbálja kihasználni a jelenlegi kedvező környezetet és lakáscélját még az esetleges kamatemelés előtt megvalósítja.

De mit is eredményezhet egy kamatemelés: példaként vegyünk egy 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű és 10 éves kamatperiódusú lakáshitelt. Ez a konstrukció jelenleg akár 2,94 százalékos kamat mellett is elérhető: ilyen feltételek mellett a havi törlesztő részlet 110 300 forint lenne. Amennyiben a kamat megemelkedne 0,5 százalékponttal, akkor ugyanezért már 115 300 forintot kellene fizetni. Ez a különbség nem olyan jelentős, ugyanakkor 20 év alatt a teljes visszafizetendő összeget már 1,2 millió forinttal növelné meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS