Befagyasztotta a kormány a késedelmi kamatokat

2022. 11. 11., 09:49

Egy szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Az intézkedést, amely feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza, dr. Hegyi Áron, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa foglalta össze.

25 százalék a maximális késedelmi kamat

Bármilyen késedelmi kamatkövetelés az ukrajnai háborúra tekintettel elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt legfeljebb évi huszonöt százalékos mértékben érvényesíthető, ezt meghaladó részében pedig úgy kell tekinteni, mintha azt ki sem kötötték volna.

Ez a „kamatmaximum” nem csak a jövőben kötendő szerződésekre, de a kormányrendelet hatálybalépésekor már hatályos szerződések kamatainak érvényesítésére is vonatkozik, tehát késedelmi kamat jogcímen a Kormányrendet kihirdetésekor már hatályban lévő szerződések alapján sem követelhető 25 százaléknál magasabb kamat. Ha a felek a szerződésben ennél magasabb kamatmértéket kötöttek ki, úgy az a veszélyhelyzet ideje alatt a jogszabály alapján nem érvényesíthető.

Mivel a kormányrendelet csupán veszélyhelyzet ideje alatti „érvényesíthetőségről” és nem a kamatmaximum veszélyhelyzet ideje alatti kötelező „alkalmazandóságáról” beszél, elképzelhető, hogy azoknak, akik szerződés alapján a 25 százaléknál magasabb kamatra lennének jogosultak, érdemes kivárni a veszélyhelyzet megszűnését és csak azután (de még elévülési időn belül) érvényesíteni a késedelmi kamatkövetelésüket, hogy azt ismét a „normál” szabályok szerint, a 25 százalékos mértéket meghaladóan tehessék. „Tekintve, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a veszélyhelyzet 2022. december 1-én hatályát veszti, így a jelenlegi szabályozás szerint a kamatmaximum is eddig szól. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy a veszélyhelyzet – és ezáltal a kamatmaximum – meghosszabbításra” – mondja Hegyi Áron.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2023-06-06 14:22:07
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS