700 millió forintos az első NHP Hajrá szerződés az Erste Banknál

2020. 05. 14., 13:00

Az Erste Bank megkötötte első KKV hitelszerződését az NHP Hajrá programban. A pénzintézet 700 millió forintot biztosít egy agrárvállalkozásnak új beruházása megvalósításához, valamint támogatás előfinanszírozásra. Az Erste várakozása szerint idén év végéig összesen 150 milliárd forintot folyósíthat a hitelprogram keretében.

„Megkötötte az első, az NHP Hajrá hitelprogram keretében aláírt finanszírozási szerződését az Erste Bank. Ügyfele, egy mezőgazdasági kkv-vállalkozás összesen 700 millió forint forráshoz jut, melyet új beruházása megvalósítására, valamint támogatás előfinanszírozásra fordít. A pénzintézet a hitelmegállapodás mellett lízingszerződéseket is aláírt már több ügyfelével az NHP Hajrá programban, ezek értéke mintegy 100 millió forint” – mondta Szabados Richárd, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője.

Az Erste tapasztalatai szerint minden iparágból jelentős az érdeklődés a vállalkozások részéről az NHP Hajrá iránt, nincs érzékelhető különbség a szektorok között. A bank arra számít, hogy idén év végéig összesen 150 milliárd forintot helyezhet ki a hitelprogram keretében.

Az első időszakban várhatóan a refinanszírozás részaránya lesz nagyobb, mivel a meglévő hitelek kiváltása gyorsabb folyamat, mint egy előzmény nélküli, új ügylet lebonyolítása.

A meglévő ügyletek refinanszírozása esetén az ügyfelek jellemzően kedvezőbb árat kívánnak elérni, emellett sok esetben a futamidő hosszabbítására is mutatkozik igény.

Év végéig ugyanakkor a hitelkiváltás és az új finanszírozás várhatóan csaknem kiegyenlítődik, az Erste az NHP Hajrához kapcsolódó refinanszírozásban 70-90 milliárd forint, míg a teljesen új hitelek kihelyezésében 60-80 milliárd forint folyósítással számol.

„Átgondoltuk a meglévő folyamatainkat és ahol lehetett, egyszerűsítettünk annak érdekében, hogy tartani tudjuk az elvárt átfutási időket, de alapvetően be tudtuk illeszteni az eddigi folyamatainkba mind az NHP Hajrát, mind az egyéb új konstrukciókat, garanciaprogramokat, melyek jól kombinálhatóak az NHP-hitelekkel. Az Erste kínálatában minden olyan NHP Hajrá hitel elérhető, amelyet a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott keretek lehetővé tesznek” – tette hozzá Szabados Richárd.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 07., 20:10
A 130 milliárd forint keretösszegű Demján Sándor 1+1 Programban már több mint 1300 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést, összesen 104,3 milliárd forint értékben; a támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025-07-07 20:45:09
A fejben tárolt ügyfélkapcsolatok és a „nagyjából tudjuk” szemlélet a mikro- és kisvállalkozások természetes velejárója – de az érzés sajnos messze nem helyettesítheti a struktúrált információt. Lássuk, miért érdemes kilépnünk ebből a komfortzónából, és hogyan segíthet ebben a VOSZPort CRM rendszere – olvasható a VOSZPort blogbejegyzésében.
2025-07-07 16:20:00
Az Otthon Start programhoz köthetően fokozódhat a kereslet a kisebb lakások iránt, és a több adásvétel emelkedő pályán tarthatja a lakásárakat, de mivel a kamattámogatott hitelek nehezebben épülnek be a lakásárakba, és a befektetők is óvatosabbakká válhatnak, ezért drasztikus drágulás középtávon nem várható – olvasható az ingatlan.com elemzésében.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS