Viharos mérleg: kár kár hátán

2021. 08. 19., 18:00

Folyamatosan érkeznek a hétvégi viharkárról a bejelentések a biztosítókhoz.

Augusztus 14-e óta már 1200-nál jár a hozzájuk érkezett kárbejelentések száma, értékük meghaladja a 157 millió forintot – közölte a Generali Biztosító az MTI érdeklődésére. A Generali adatai szerint az elmúlt hétvégén a viharok leginkább Borsod, Pest és Zala megyét érintették, a települések között pedig Zalaegerszeg, Ózd, Dunakeszi és Miskolc szenvedte meg leginkább a viharokat.

Az Aegon közleménye szerint a hétvégi viharok miatt több mint 1100 kárbejelentést regisztráltak, az összes kárérték már most meghaladja a 160 millió forintot. Nem tartják kizártnak az Aegon szakértői, hogy a hétvégi és hét eleji időjárás összességében 200 millió forintnál is nagyobb kárt okozott ügyfeleik körében. Adataik szerint a viharkár Zala megyét és az ország északi részét, Borsod-Abaúj Zemplén, Nógrád és a fővárost és Pest megyét érintette leginkább.

Az esetek csaknem háromnegyedében vihar és villámcsapás okozott károkat, jégverés és eső ezúttal kevéssé volt jellemző, az Aegon Biztosítóhoz a legtöbb kárbejelentés Zalaegerszegről és Budapestről érkezett. A júliusi-augusztusi szélsőséges időjárás miatt bekövetkezett, az Aegon ügyfelei által becsült kár több mint 3 milliárd forint, és mintegy 21 ezer károsultat érint országszerte.

Az Union biztosítóhoz a hétvégi viharokkal összefüggésben ez idáig 150 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, a bejelentések folyamatosak - közölte a társaság. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS