Visszaeső árbevételre számítanak a hazai nagyvállalatok

2020. 08. 31., 14:30

Visszaesett a hazai nagyvállalatok árbevétel-és profitvárakozása a következő egy évre vonatkozóan, ugyanis a cégek átlagosan 0,4 százalékos árbevétel- és 2,6 százalékos profitcsökkenést várnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index adataiból. Ezzel szemben a gazdasági környezet megítélésére csak rövid távon van hatással a koronavírus-járvány, amiben vélhetően a kormányzati intézkedéseknek pozitív szerepe van. A cégek harmada szerint javulni fog a gazdasági környezet a következő egy évben, három éves időtávon pedig nem számolnak a járvány hatásaival.

„A K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adatai alapján a magyarországi, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok árbevétel- és profitnövekedését eltüntette a koronavírus-járvány. Jelenleg a vállalatok 0,4 százalékos árbevétel-csökkenéssel számolnak a következő egy évre. A nyereségvárakozásokat tekintve is jelentősen romlott a cégvezetők véleménye, ugyanis átlagosan 2,6 százalékos profitcsökkenést várnak” – foglalta össze az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A nagyobb méretű cégek pesszimistábbak

A cégek következő egy évre vonatkozó árbevétel-és profitvárakozásai rendkívül erős csökkenést mutatnak, és az index történetében először kerültek negatív tartományba. A cég mérete és a várakozások mértéke között összefüggés figyelhető meg, ugyanis a legnagyobb méretű cégek várakozásai a legkedvezőtlenebbek, ami vélhetően annak tudható be, hogy ők lassabban tudnak alkalmazkodni a vírusjárvány okozta drasztikus változásokhoz

 A 2-4 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező cégek 0,9 százalékos növekedést várnak, míg a 4-10 milliárd forint éves árbevétel közötti cégek 1,1 százalékos, a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti nagyvállalatok pedig 4,1 százalékos visszaesésre számítanak a következő egy évben. Összességében a válaszadók több mint ötöde (21 százalék) árbevétel-csökkenéssel számol, viszont még mindig nagyobb azok aránya, akik bővülést valószínűsítenek (26 százalék).

A járványhelyzet a vállalatok jelenlegi árbevételére is rányomta a bélyeget: 49 százalék könyvelt el árbevétel-csökkenést az előző év ugyanezen időszakához képest, ez szektor szinten átlagosan 8 százalékos kiesést jelent 2020 második negyedévében.

A gazdasági helyzet jobb megítélését a kormányintézkedések is segítik

A vállalati döntéshozók visszajelzései alapján a vírusjárvány csak rövid távon befolyásolta kedvezőtlenül a gazdasági helyzet megítélését. Bár a cégek több mint ötöde (21 százalék) romlásra számít, az előző negyedévhez képest jelentősen, 16 százalékról 30 százalékra növekedett azok aránya, akik szerint a magyar gazdaság helyzete javul egy éves időtávban.

Középtávon viszont már nem számolnak a járvány hatásaival a vállalatvezetők, ugyanis 39 százalékuk számít javuló gazdasági környezetre. Valószínűsíthető, hogy a cégek a bejelentett gazdasági kormányintézkedések miatt gondolják azt, hogy a járvány nem lesz hosszú távon hatással a gazdaságra, ugyanis szignifikánsan, 21 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint a kormány gazdaságpolitikája javítja vállalatuk eredményességét. Ez az arány 2014 óta nem nőtt 20 százalék fölé.

A K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben.

A kutatás 250, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2020. május 28. és június 4. között zajlott.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS