Varga Mihály üveggömbje: 7 százalékos GDP-növekedés, 7,5 százalékos hiány

Varga Mihály üveggömbje: 7 százalékos GDP-növekedés, 7,5 százalékos hiány
2021. 10. 19., 13:00

A járvány 4. hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

Varga Mihály kiemelte: a kormány szándéka, hogy a deficit visszatérjen a korábbi, 3 százalék alatti tartományba. A fokozatosság ugyanakkor nagyon fontos, hogy „ne indítsunk el újabb recessziós hullámot. A monetáris politika lépései „megalapozottak és időszerűek” voltak, a magyar gazdaságban az inflációs környezet 2020 előtt sem volt kifejezetten alacsony, és erre a járvány még „rátett egy lapáttal”. Az inflációt az újranyitással együtt járó keresleti elindulás, az energiaárak világpiaci emelkedése és a konténerhiány fűti. Varga Mihály szerint a monetáris politikának és fiskális politikának együtt kell dolgoznia, hogy az infláció a 3 százalékos tartományba visszatérjen. A kormány arra számít, hogy a drágulás mértéke 2022 elejétől csökkenésnek indul, 2022 nyarára normalizálódik a helyzet, az év végére pedig elérhető a cél. Magyarország felminősítéséről szólva a tárcavezető megemlítette, hogy az elmúlt másfél évben ritkaságnak számított egy ország adósbesorolásának javítása. A Moody's azzal indokolta lépését, hogy a gazdasági helyreállás igen gyors volt, továbbá az államadósság radikális csökkenése várható.

A kormány elkötelezett szándéka, hogy idén már kismértékben ugyan, de csökkenjen az adósságmutató, amely a gazdaságvédelmi intézkedések miatt a GDP 80 százalékára ugrott fel – jegyezte meg a pénzügyminiszter. Az európai uniós átlag a GDP 100 százaléka felett áll. Az uniós viták az Európai Bizottsággal idén év végéig várhatóan kifutnak, és az ország hozzáférhet a helyreállítási program forrásaihoz – mutatott rá Varga Mihály, azt is hozzátéve, hogy ezek a viták „politikailag motiváltak”. Korábban is látható volt, hogy a tárgyalások elhúzódnak, így az állam „jó időben”, szeptember elején 4,5 milliárd euró finanszírozást szerzett a piacról, így a beruházási programokat el tudta indítani. Az utóbbi tíz év munkája nem volt hiábavaló, az államadósság devizaarányának csökkentése nagyobb mozgásteret teremtett az országnak a járvány okozta válság kezelésében. A külső környezetet a közeljövőben a jelek szerint a folyamatos romlás jellemzi majd, a Fed várhatóan elindul a sokak által várt monetáris szigorítási pályán és az EKB is követi majd, az energia és a szállítás költségei magas szinten maradnak, a fizetési mérleg romlását okozzák, továbbá számolni kell a kínai ingatlanpiaci hatással és a kereskedelmi háborúk következményeivel is. Ettől függetlenül a magyar gazdaság visszatér arra a növekedési pályára, amelyen 2019 előtt járt, csak kicsit más szerkezetben – összegezte a miniszter. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS