Mit hozott a hazai ingatlanpiacon 2021 első negyedéve?

2021. 05. 28., 13:00

A 2020-as esztendő sok szempontból is nagy változásokat hozott. A tavalyi év harmadik hónapjában hazánkba is betört a koronavírus, amely az ingatlanpiacot sem hagyta érintetlenül. A tavaly év eleji ingatlanárak az év végére hol drasztikusan megemelkedtek, hol csökkentek – attól függően, hogy a járványidőszak mennyire érintette az adott várost. Az ingalannet.hu elemzéséből megtudhatjuk, hogyan is alakultak hazánk nagyobb megyeszékhelyein az ingatlanok kínálati árai és mit hoz majd a jövő.

Folyamatosan emelkednek az ingatlanpiaci árak

Budapesten és Szegeden a téglalakások kínálati árai a pandémia megjelenése óta átlagosan 21 ezer forinttal emelkedtek. Tavaly áprilisban egy lakást Budapesten négyzetméterenként átlag 835 ezer forintos, Szegeden pedig átlag 482 ezer forintos áron kínáltak eladásra. Azonban ez az ár a koronavírus három hulláma alatt minimálisan, de emelkedett, így végül az idei év második negyedévének a kezdetével Budapesten átlagosan 856 ezer Ft/m²-es, Szegeden átlagosan 503 ezer Ft/m²-es kínálati áron lehetett kapni téglalakást.

Győrben és Pécsen a lakások téglaépítéses típusai átlagosan 55-59 ezer forinttal emelkedtek.  Ilyen típusú laskát 2020 áprilisában Győrben 506 ezer forintért, Pécsen pedig 415 ezer forintért, majd egy évvel később ugyan ezt az ingatlantípust Győrben 561 ezer Ft/m²-ért, Pécsen 474 ezer Ft/m²- ért kínálták eladásra az érdeklődőknek.

Az elmúlt egy éves időszakban a legnagyobb mértékű drágulás Miskolcon volt. A városban tavaly áprilisban a téglaépítésű lakásokat átlagosan 336 ezer Ft/m2-es eladási árakon kínálták a tulajdonosok, majd a pandémia harmadik hullámát követően 225 ezer forinttal drágábban, azaz 561 ezer Ft/m2-es kínálati áron lehetett megvásárolni.

Miskolcon és Pécsen jó áron lehetett családi házhoz jutni 

A zöld környezet és a szabadság érzete a pandémiás időszakában egyre értékesebbé vált, így még inkább előtérbe kerültek a családi házak, melyet a kormány idén hatályba lépő otthonteremtési programja is tovább erősített.  Ennek okán az Ingatlannet.hu megvizsgálta, hogy Magyarország egyes nagyobb településein milyen átlagos négyzetméter árakat lehet társítani a családi házakhoz.

A legmagasabb átlagárat – 404 ezer Ft/m² – Debrecen tudhatja magáénak. Az idei áprilisi átlagárakat nézve a dobogó második helyére Szeged került. Ebben a városban egy családi házat négyzetméterenként átlagosan 385 ezer forintért lehetett kapni. A dobogó harmadik fokán Győr áll, ahol négyzetméterenként átlagosan 361 ezer forintot kértek el egy házért 2021 negyedik hónapjában. Hazánk vizsgált városai közül családi házhoz a legkedvezőbb – 248–293 ezer Ft/m² – átlagáron, Miskolcon és Pécsen juthattak a vásárlók.

Vajon mit hoz az idei év az ingatlanpiacon?  

Az érdeklődők többsége abban reménykedik, hogy idén a korlátozások enyhítésével és az idén hatályba lépő otthonteremtési programmal az ingatlanpiacon ismét nagyobb számban fognak megjelenni befektetők, növekedni fognak a külföldi vevők és a hitellel vásárolni kívánók száma is. A szakértők  úgy vélik, hogy a gazdaság beindulásával mindenképpen meg fognak emelkedni fognak az árak, de korántsem biztos az,  hogy ez az idei esztendőben fog megtörténni. Addig is a kormány által hozott intézkedések lendíthetnek az ingatlanárakon, de valószínűsíthető, hogy ez nem lesz elegendő ahhoz, hogy drasztikus változások következzenek be. Nagyobb volumenű változás leginkább a beoltottak számától fog függeni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS