Magyarország még az idén részesedhet az uniós munkahelymegőrző hitelből

2020. 10. 24., 15:00

Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16 uniós tagállamhoz, amelyeknek kérelmét elfogadta a Tanács –közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel szombaton.

A szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatás működéséhez szükséges tőke biztosítása az Európai Unió általi kötvénykibocsátáson keresztül valósul meg. Az Európai Bizottság első lépésben október 20-án 17 milliárd euró összegben bocsátott ki kötvényt, amelyre hatalmas érdeklődés mutatkozott.

A tervek szerint az érintett tagállamok – köztük Magyarország – teljes hiteligényének hozzávetőleg felét még 2020 folyamán megkapja, a fennmaradó összeg folyósítására 2021 elején kerül sor.

A tárca tájékoztatása szerint a SURE keretein belül érkező kedvező feltételű hitel a 2020. február 1. után bevezetett munkahelyvédelmi és munkaegészségügyi intézkedések költségeinek utólagos refinanszírozására szolgál.

Emlékeztetnek arra, hogy a kormány számos formában segítette a koronavírus-járvány okozta válság miatt megszorult munkavállalókat: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 900 ezren részesültek munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban.

A PM közölte: korábban valótlan és félrevezető állítások hangoztak el baloldali képviselők részéről a SURE-finanszírozással kapcsolatban, többek között az, hogy Magyarország nem, illetve nem időben nyújtotta be pályázatát. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar kormány időben, valamennyi tagállammal egyszerre nyújtotta be igényét az Európai Bizottság számára a munkahelyvédelmi intézkedéseinek refinanszírozására.

A tanácsi döntés azt jelenti, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal és a többi érintett tagállammal egyidejűleg, hamarosan megköti a hitelmegállapodást is. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS