Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
A cél, hogy 65 év felett és 14 év alatt mindenki ingyen utazhasson Magyarországon, a miniszter emellett ingyenessé tenné a közlekedést a legsérülékenyebb társadalmi csoportok, például a fogyatékkal élők számára is, továbbá több segítséget adna a közalkalmazottak, többek között a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók utazásához. „Többet adni, kevesebbért és sokkal egyszerűbben, mint a Kádár-rendszerből örökölt bonyolult, legalább 65-féle jogcímre épülő, elavult tarifarendszerrel. Itt az ideje a rendszerváltásnak a jegyek és bérletek terén is” – írta bejegyzésében Lázár.
Az előterjesztését december 19-én tárgyalja újra a kormány. (MTI)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.