Izer Norbert: 35 milliárd forintnyi adócsökkentés jöhet a Szép-kártyáknál jövőre

2020. 10. 24., 13:00

Fennmarad az adócsökkentés a Széchenyi Pihenő Kártyánál 2021. június 30-ig, ha a parlament megszavazza a javaslatot, így jövőre csak 15 százalékos közterhet kell fizetni a Szép-kártyára utalt összegek után – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, a koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos intézkedéssel segítette eddig is a kormány, és a segítségnyújtás folytatódik.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jövőre továbbélő adókönnyítéssel mindenki nyer. Ez három az egyben intézkedés, hiszen támogatja a vállalkozásokat, a turizmust és a foglalkoztatottakat is – fogalmazott az államtitkár, aki szerint 2021-ben egymillió munkavállalónak nőhet a Szép-kártyára érkező juttatása.

Izer Norbert elmondta: a 2020. április 22-től 2020. december 31-ig tartó majd háromnegyed éves időszakban megfelezték a Szép-kártya adóterhét, ami április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék.

Míg az adó a felére csökken, addig kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódik.

A Szép-kártyára utalt béren kívüli juttatás után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a munkáltatónak, amennyiben az nem haladja meg a törvény által meghatározott, rekreációs. A tavasszal felemelt összeghatárok jövő nyárig változatlanul tovább élhetnek.

A rekreációs keretösszeg a koronavírus-válság időszakában 800 ezer forint, amelyből a Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A költségvetési szerveknél változatlanul hatályos maradhat jövőre is a még tavasszal (200 ezer forintról) megduplázódott 400 ezer forintos keretösszeg.

Ha az idén tavasszal bevezetett két adóügyi könnyítés meghosszabbítását megszavazza az Országgyűlés, akkor jövőre 35 milliárd forinttal több maradhat a vállalkozásoknál. A Szép-kártyára utalt összegek pedig a koronavírus-válságban nagy segítséget jelentenek a magyar turizmusnak.

Az adóügyi könnyítés minden 2021. június 30-ig Szép-kártyára utalt összegre lesz érvényes, vagyis minden dolgozó megkaphatja jövőre a 800 ezer forintot, a munkáltatónak mindössze csak arra kell figyelnie, hogy az összeg legkésőbb június 30-ig megérkezzen az érintettek Szép-kártyájára - magyarázta az államtitkár. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS