Így változott a szolgáltatások ára: körkép a tavalyi harmadik negyedévről

2019. 01. 29., 17:46

2018 III. negyedévében a megfigyelt szolgáltatási területeken a szolgáltatási kibocsátási árak összességében 1,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos negyedévihez képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Ezen belül a jelentős súlyt képviselő (2016-ban a nemzetgazdaság teljes árbevételéből 1,2, a hozzáadott értékéből 2,4 százalékkal részesedő) távközlési díjak 10, a reklám, piackutatás árai 1,2 százalékkal maradtak el a 2017. III. negyedévitől. A távközlési díjak markáns csökkenését a korábbi beruházások hatásai, a piaci, a technikai, valamint a jogszabályi változások, rövid távon a mobilinternet- és a roamingdíjak visszaesése okozza.

Négy területen 5 százalékot meghaladó áremelkedés történt: a biztonsági, nyomozói tevékenységek 7,3, a közúti áruszállítás és a raktározás, tárolás egyaránt 5,5, a munkaerő-piaci szolgáltatások pedig 5,3 százalékkal drágultak – olvasható a KSH „Szolgáltatási kibocsátási árak, 2018. III. negyedév” című friss kiadványában.

Az árváltozás hátterében alapvetően a minimálbér jelentős, 2018 elején bekövetkezett 8,0 százalékos növekedése, a munkaerőpiaci trendek egyéb hatásai, valamint a szerződések inflációt követő átárazása áll. Számos szolgáltatási terület áralakulását befolyásolja az üzemanyagárak és a forint árfolyamának változása. Ágazatspecifikus világpiaci hatások következtében 2018 III. negyedévében a gázolajár 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miközben a hazai fizetőeszköz 2017 III. negyedévéhez képest átlagosan 5,8 százalékkal gyengült az euróval szemben.

Az egyes tevékenységek súlyarányait is figyelembe véve a szolgáltatási kibocsátási árak 2018. III. negyedévi 1,9 százalékos emelkedéséhez a szállítás, raktározás 1,7, a szakmai tudományos, műszaki tevékenységek, valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységek egyaránt 0,6 százalékponttal járultak hozzá, ezzel szemben az információ, kommunikáció 1,0 százalékponttal mérsékelte azt.

A megfigyelt szolgáltatások díjai 2018 I–III. negyedévében 1,0 százalékkal növekedtek 2017 azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a biztonsági, nyomozói tevékenységek és a munkaerő-piaci szolgáltatások drágultak (6,9 és 5,8 százalékkal) a leginkább, és a távközlési díjak csökkentek (10 százalékkal) a legnagyobb mértékben.

2011 utolsó negyedévétől kezdve a 2015. évi bázishoz mérten az ipari termékek összességében nagyobb mértékben drágultak, mint a megfigyelésbe bevont szolgáltatások. 2018 III. negyedévében a 2015. évi átlaghoz képest a szolgáltatási kibocsátási árak 2,3, az ipari árak pedig átlagosan 8,6 százalékkal emelkedtek.

A megfigyelt szolgáltatások díjai 2018 I–III. negyedévében 1,0 százalékkal növekedtek 2017 azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a biztonsági, nyomozói tevékenységek és a munkaerő-piaci szolgáltatások drágultak (6,9 és 5,8 százalékkal) a leginkább, és a távközlési díjak csökkentek (10 százalékkal) a legnagyobb mértékben.

2011 utolsó negyedévétől kezdve a 2015. évi bázishoz mérten az ipari termékek összességében nagyobb mértékben drágultak, mint a megfigyelésbe bevont szolgáltatások. 2018 III. negyedévében a 2015. évi átlaghoz képest a szolgáltatási kibocsátási árak 2,3, az ipari árak pedig átlagosan 8,6 százalékkal emelkedtek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS