Ha csütörtök, akkor adatdömping a KSH-tól

2019. 02. 18., 10:00

Több makrogazdasági adat is megjelenik a héten: a 2018. január-decemberi kereseti adatok, valamint a tavalyi negyedik negyedévi lakásépítési adatok mellett közlik az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatót is.

Csütörtökön hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavaly január-decemberi kereseti adatokat. Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt, amivel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése. A 3,1 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 százalékkal nőttek egy év alatt.

A múlt év első 11 hónapjában a keresetek 11,5 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,3 százalékkal emelkedtek. A vállalkozásoknál 10, a költségvetési szektorban közfoglalkoztatottak nélkül 9,4 százalékos volt az emelkedés. A fogyasztói árak 2,8 százalékos éves növekedésével számolva a reálkeresetek 8,5 százalékkal nőttek az előző év január-novemberéhez képest.

Csütörtökön publikálja a KSH a kiskereskedelem decemberi adatait is második becslése alapján. Az első becslés szerint tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel együtt tavaly 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt.

Ugyancsak csütörtökön közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. A szaktárca előzetes jelentése szerint az államháztartás januárban 244,5 milliárd forint többlettel zárt. Az államháztartás központi alrendszerének egyenlege a központi költségvetés 186,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 23 milliárd forintos, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 35 milliárd forintos többletéből tevődött össze. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az év egészére tervezett 1,8 százalékos államháztartási hiány valószínűleg tartható lesz, és az államadósság aránya is tovább mérséklődhet a tavalyihoz képest.

Pénteken jelenik meg a KSH lakásépítések, építési engedélyek 2018. negyedik negyedévére vonatkozó, illetve éves statisztikája. Tavaly az első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Budapesten 2154 lakást vettek használatba, 29,8 százalékkal többet, mint 2017 első kilenc hónapjában, a megyei jogú városokban 19,7 százalékkal, 2730-ra nőtt az új lakások száma. A többi városban 23,3 százalékkal több, 3173 lakás készült el, de legjobban, 47,4 százalékkal a községekben emelkedett az átadott lakások száma (2161). (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS