GKI: novemberben markánsan javultak az üzleti várakozások

2019. 11. 25., 09:30

Novemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások novemberi emelkedése elsősorban az iparnak, kevésbé a szolgáltatásoknak köszönhető, az építőipari és kereskedelmi bizalmi index gyakorlatilag nem változott.

Az ipari bizalmi index a szeptemberi nagy esést követően második hónapja emelkedik, novemberben meghaladta augusztusi szintjét, az év eleji értékénél azonban így is lényegesen alacsonyabb. Októberhez képest javult az aktuális termelés, a rendelésállomány – ezen belül az export – megítélése, és javultak a termelési várakozások is. A készletekről alkotott vélemény is kedvezőbb lett.

Az építőipari bizalmi index az elmúlt négy hónapban alig változott. Novemberben a mélyépítő cégek derűlátóbbá, míg a magasépítők kissé borúlátóbbá váltak. Az előző három havi termeléssel kapcsolatos elégedettség minimálisan változott, a rendelésállomány értékelése enyhén javult.

A kereskedelmi bizalmi index négyhavi csökkenés és egyhavi növekedés után hibahatáron belül nőtt tovább, s ezzel az elmúlt 6 évet jellemző viszonylag keskeny sáv alsó negyedében maradt. Az eladási pozíció megítélése jóval kedvezőbb lett, a rendeléseké nem változott, a készleteké viszont romlott.

A szolgáltatói bizalmi index novemberben határozottan javult, de még így sem érte el az augusztusi szintet. Egyaránt kedvezőbb lett az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése.

A foglalkoztatási hajlandóság összességében erősödött, különösen az iparban és a szolgáltató cégeknél. A kereskedelemben nem változott, az építőiparban pedig romlott.

A felmérés szerint kis lépésekben, nagyon alacsony szintről, de harmadik hónapja emelkedik a lakosság félelme a munkanélküliségtől.

Az áremelési szándék az iparban és a kereskedelemben jelentősen erősödött, az építőiparban és a szolgáltató szférában viszont kissé gyengült. A lakosság inflációs várakozásai hullámzóan alakulnak, novemberben kissé erősebbek lettek.

A magyar gazdaság jövőjéről alkotott vélemény kedvezőbb lett, főleg az iparban, de a szolgáltató szférában is. A kereskedelemben nem változott, az építőipar viszont kissé pesszimistább lett, miként a lakosság is.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke az októberi jelentős visszaesés után novemberben valamelyest emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetét kevésbé jónak, jövőbeni megtakarítási képességét viszont sokkal kedvezőbbnek látta, mint egy hónappal ezelőtt. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét kissé romlónak, míg a következő egy évre vonatkozót kissé javulónak érzékelte. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.