GKI: áprilisban kissé visszaestek a lakásfelújítási kilátások

2021. 05. 05., 17:30

Áprilisban kissé visszaestek a lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai az idei második negyedévben, az első negyedéves csúcs után. A lakossági szándékok szerint a következő egy évben minden nyolcadik magyarországi lakás megújulhat kisebb-nagyobb mértékben, a felújítást tervezők bő egyharmada ehhez állami támogatást is igénybe venne – derül ki a GKI és a Masterplast legfrissebb, közös reprezentatív kutatásából.

Áprilisban a járvány harmadik hullámának kibontakozása vélhetően nagyobb óvatosságra ösztönzött mindenkit. Emellett egyre több információ, pontosító részlet került napvilágra az állami támogatások igénybevételének feltételeiről, valószínűleg ez is inkább negatívan hathatott a lakásfelújítási kilátásokra.

A jelenlegi kilátások még így is sokkal derűlátóbbak az egy évvel ezelőttinél, vagy akár a korábbiaknál. A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 13 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására. Ha ezek a tervek mind megvalósulnak, akkor egy éven belül mintegy 580 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat. Ez nagyjából 60 ezerrel kisebb szám az előző negyedévi, de csaknem 130 ezerrel nagyobb az egy évvel ezelőtti megkérdezés eredményénél.

A legerőteljesebb felújítási szándék a családi házak lakói körében érezhető, ahol 14-15 százalék lehet érintett. Ezzel szemben a legkisebb korszerűsítési kedv a panellakásokban élők körében tapasztalható, valamivel kevesebb, mint 10 százalékkal. A tégla építésű társasházakban lakók tervei e kettő között helyezkednek el, 11-12 százalékos aránnyal.

Budapesten a megkérdezett háztartások 9 százaléka, a megyeszékhelyeken 12 százaléka, az egyéb városokban 11 százaléka, a községekben 15 százaléka készül felújításra. A községi lakásfelújításokat és korszerűsítéseket többféle állami forrás is támogatja, ez lehet a relatíve erőteljes lakossági szándékok hátterében. Az ország régiói közül a közép- és nyugat-dunántúliban érezhető a legnagyobb aktivitás, a háztartások 19, illetve 16 százaléka készül valamilyen felújításra, de az észak-magyarországi régióban is az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység várható (14 százalék).

A lakásfelújítást és korszerűsítést tervezők 36 százaléka szeretné részben állami támogatásból finanszírozni ezt. A támogatás igénybevétele közkedvelt a 30 év alattiak körében, a fiatalok 70 százaléka számít az államtól kapott forrásra. Az átlagosnál népszerűbb ez a támogatás a kisvárosi és a községi lakosok körében is, közel 50 százalékuk élne e lehetőséggel. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS