Beváltotta a reményeket az állami nászajándék

2021. 02. 14., 14:15

Több mint négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami támogatást, mint 2015-ben, az Európai Unióban egyedülálló adókedvezmény bevezetésének évében – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az első házasok kedvezménye, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti már a kezdetektől a családalapítást, beváltotta a hozzáfűzött reményeket – jelentette ki Tállai András.

Az adatokból az derül ki, hogy legalább minden második nemrég összeházasodott párnak van gyermeke, tekintettel arra, hogy a gyermekek után járó családi kedvezményt is igénybe veszik. Ez az arány még jobb is lehet, hiszen a két kedvezményt egyszerre érvényesítő 45 ezer első házas kisgyermekes szülő mellett sokan vannak, akik felosztják egymás között a két kedvezményt: egyikük az első házast, másikuk a családi kedvezményt veszi igénybe; és ők nem is szerepelnek a statisztikában - jegyezte meg.

Az szja-bevallások adatai alapján 2019-ben több mint 93 ezer első házas igényelte az adóban kifejezve havi ötezer forintos kedvezményt, ezzel ez érintettek összességében 3,4 milliárd forinthoz jutottak. Ehhez képest az első évben, vagyis 2015-ben 22 ezren éltek a lehetőséggel, ami akkor összességében félmilliárd forintnyi kedvezményt jelentett – összegezett az államtitkár.

Tállai András szerint az adórendszer számos eleme védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát. Aki ma dolgozik, annak uniószerte az egyik legalacsonyabb, csupán 15 százaléknyi személyi jövedelemdadóval kell számolnia; az első házasságukat megkötők – mintegy állami nászajándékként – összesen százhúszezer forint adókedvezményre szereznek jogot két év alatt.

A szülők havonta egy gyermek után tízezer, kettő után összesen negyvenezer, három vagy több gyermeknél gyermekenként 33 ezer forint havi kedvezményt érvényesíthetnek. A négy- vagy többgyermekes anyáknak szja-mentességet garantál a jogszabály. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 04., 09:04
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS