A márciusi szigorítások sem okoztak komoly visszaesést a hazai használtautó-piacon

2021. 04. 21., 13:00

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon mintegy 58 500 személygépkocsi cserélt gazdát márciusban. Ez az érték hat százalékkal marad el a februári 62 200-as volumentől. Bár az első negyedév forgalma 4,2 százalékkal marad el a tavaly ilyenkor mért szinttől, a JóAutók.hu várakozása szerint az idei év végére a 2019-ben elért csúcs, 808 ezer adásvétel közelébe térhet vissza a használtautó-piac forgalma.

„Bár a március 8-án bevezetett szigorítások a járműforgalmazó kereskedőket nem kötelezték zárva tartásra, az intézkedések hatására visszaesett a kereskedéseket felkereső érdeklődők száma, ami az értékesítések számában is jól tükröződik – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Az április 8-án megkezdett fokozatos enyhítések hatására azonban a mostani kisebb mélypontról a havi forgalom gyorsan visszaállhat a havi 65-70 ezres szintre.”

A hazai használtautó-piacon a legnépszerűbb modell az első negyedévben is az Opel Astra volt, csaknem 10 900 példány cserélt gazdát az időszak során. A Suzuki Swift áll a második helyen 9 000 adásvétellel. A sorban a Ford Focus következik, ebből a modellből 5 200-at írtak át az elmúlt három hónap során. A Volkswagen Passat és Golf jelenleg holtversenyben állnak a negyedik és ötödik helyen: mindkét modellből kicsivel több, mint 4 900 került új tulajdonoshoz.

A belföldi használtautó-piacra a koronavírus viszonylag kis hatást gyakorolt: míg a járványhelyzet által érintett elmúlt 12 hónapban az újautó-piac 18,4 százalékkal, a használtautó-import pedig 20,2 százalékkal esett vissza az azt megelőző éves időszakhoz képest, addig a hazai használt autók adásvétele mindössze 3,4 százalékkal maradt el a korábbi értéktől. Ennek több oka is van: egyrészt a határok lezárása nyomán visszaeső használtautó-behozatal helyett a vevők egy része a hazai kínálat felé fordult. Másrészt a tömegközlekedéstől való tartózkodás megnövelte az igényt az olcsó második autók iránt, és ez a pótlólagos kereslet szintén a használtautó-piacon csapódott le.

„Az év második felében a visszatérő gazdasági konjunktúra már valószínűleg pozitív hatással lesz az autópiac valamennyi szegmensére. Az újautó-eladások és a használtimport újbóli felfutása jelentősen frissítheti majd a hazai használtautó-piacot is, így a JóAutók.hu továbbra is fenntartja az előrejelzését, hogy 2021-ben e piac forgalma a 2019-ben beállított 808 ezres csúcs közelében alakul majd” – tette hozzá a JóAutók.hu szakértője.

A használtautó-piac forgalma 2021 első negyedévében összesen 184 500 darab volt, szemben az előző év hasonló időszakában regisztrált 192 600-as mennyiséggel. Ugyanebben a periódusban az importált használt autók száma 30 971 volt, míg egy évvel korábban még elérte a 37 759-es értéket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 06., 12:25
A megyei jogú városokban is hasonló mértékben drágultak az ingatlanok, mint Budapesten, de vidéken még így is jóval olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint a fővárosban. Az Otthon Centrum friss adatai szerint a vidéki nagyvárosokban is a panellakások drágultak a leginkább: az egy évvel ezelőttinél majdnem harmadával kerül többe egy négyzetméter. A vidéki városok közül Debrecen a legdrágább.
2025-11-06 17:05:00
A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2025-ben mérhető üzleti, illetve társadalmi hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek, pályázni 2026. február 9-ig lehet a szövetség weboldalán.

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS