„A hús bizalmi termék”

2021. 03. 18., 18:45

A húságazat teljesítménye 5,8 százalékkal csökkent 2020-ban, a visszaesésben szerepe volt egyebek mellett a madárinfluenza gazdasági hatásainak, valamint a HORECA (szállodaipari és vendéglátó) szektor időszakos kiesésének is – mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Éder Tamás elmondta: a húságazat kibocsátása tavaly meghaladta a 915 milliárd forintot, ezen belül a húsfeldolgozás, tartósítás 349 milliárd forintot, a hús- és baromfihús készítmények gyártása pedig 218 milliárd forintot tett ki. A húsfeldolgozás és tartósítás ágazat teljesítménye 1,9 százalékkal, a hús-, baromfihús készítmények gyártása 10,3 százalékkal, míg a baromfihús feldolgozása, tartósítása 6,7 százalékkal esett vissza az előző évhez képest.

A húsipar export értékesítése 10,7 százalékkal mérséklődött éves összehasonlításban, ami főként azzal magyarázható, hogy a feldolgozott és tartósított baromfihús  exportja 18,7 százalékkal esett vissza, a madárinfluenza miatt bevezetett kereskedelmi korlátozások miatt.

A húsipar belföldi értékesítése 1,5 százalékkal visszaesett, ami azt jelzi, hogy a kiskereskedelmi forgalom emelkedése nem tudta kompenzálni a HORECA szektor és a közétkeztetés kiesését.

Tavaly 4,7 millió sertést vágott a magyar húsipar, ugyanannyit, mint 2018-ban. A magyarországi sertések száma 216 ezerrel, 2,8 millióra emelkedett, ez szintén megegyezik a 2018-as adattal. A kocák létszáma több mint 5 százalékkal nőtt és elérte a 163 ezret. 

2014 óta, az élősertés és a félsertés áfájának csökkentését követően, 1 millióval, 27 százalékkal nőtt a vágott sertések száma, miközben a sertések létszáma mintegy 300 ezerrel csökkent. Az eredmények az ágazat egyértelmű fehéredését jelzik.

A szövetség társadalmi elnöke szerint 2021 a totális bizonytalanság évének tűnik a húsipar számára: a takarmánygabonák ára az elmúlt fél évben 50-70 százalékkal nőtt, az élősertés ára néhány hét alatt 25 százalékkal emelkedett, és úgy tűnik, hogy a folyamatnak még nincs vége. Miközben a HORECA szektor indulása bizonytalan, az afrikai sertéspestis is okozhat még „meglepetéseket” Magyarországon, Európában (főként Németországban) és Kínában is. Hozzátette: a forint gyengülése, az energiahordozók, a csomagolóanyagok drágulása mind emelik a húsipar szereplőinek termelési költségeit, és a koronavírus elleni védekezés költségei is érdemi költségnövekedést jelentettek minden üzem számára.

Mindezek miatt arra lehet következtetni, hogy a húsiparban emelkednek az önköltségek, és az értékesítési árak, ami előbb-utóbb a fogyasztói árak emelkedését eredményezi – mondta Éder Tamás.

Szavai szerint „a hús bizalmi termék”, ezért a közelgő Húsvét miatt azt kérte a fogyasztóktól, hogy olyan gyártótól, forgalmazótól vásároljanak, akiben megbíznak. A Hússzövetség tagjai által, Magyarországon gyártott húsok, húskészítmények vásárlására buzdította a lakosságot Éder Tamás, aki egyúttal jelezte, fontos, hogy minden esetben nézzék meg a termék minőségmegőrzési idejét, olyan terméket pedig ne vásároljanak, amelynek a címkéjén a gyártót nem tüntetik fel. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS