A garzonok és panelek még heteken belül elkelnek

2022. 11. 19., 11:10

„A kisebb alapterületű, 40 négyzetméternél kisebb panel és téglaépítésű garzonlakások nagyon gyorsan elkelnek Budapesten és a nagyvárosokban is.”

A lakáspiacon is érzékelhető a bizonytalanság, amely részben a lassuló gazdasági növekedéssel, a magas inflációval és a háztartások kiadásainak növekedésével magyarázható. Így a vásárlóerő is mérséklődött, ami visszafogja a lakáspiaci dinamikát. Ugyanakkor ahhoz, hogy ne legyen komolyabb megtorpanás, szükség van arra, hogy az eladók is alkalmazkodjanak a helyzethez az árazással. Ezt pedig az eladási idő alakulásán lehet lemérni – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogy a negyedik negyedévből eltelt másfél hónapban, azaz októbertől november közepéig mennyi idő alatt találtak gazdára a különböző településeken – Budapesten, megyei jogú városokban, községekben – lévő lakóingatlanok.

A garzonok még hamar elmennek

„Az eladási idő alakulásából jól látszik, hogy a kisebb alapterületű, 40 négyzetméternél kisebb panel és téglaépítésű garzonlakások nagyon gyorsan elkelnek Budapesten és a nagyvárosokban is. Egyrészt az alapterület miatt ezek olcsónak mondhatóak. Valamint a befektetési célú vásárlók számára is ezek a legvonzóbbak” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az ingatlan.com adatai szerint az október óta eltelt időszakban Budapesten a panellakások átlagosan 45 nap alatt keltek el, ezen belül a 40 négyzetméter alattiak mindössze 36 napot töltenek a piacon. A 40-79 négyzetméteres fővárosi panellakások eladásához kétszer ennyi idő kell, de még így is kevesebb mint 70 nap alatt jöttek vevők. A budapesti téglaépítésű garzonlakások értékesítési ideje 51 nap, a 40-79 négyzetmétereseké pedig 74 nap, azaz két és fél hónap. Budapesten a sor-, iker- és családi házaknak már több mint 100 napra volt szükségük az eladáshoz.

A fővárosihoz hasonló eredmények láthatók a megyeszékhelyeken: a panelek találtak gazdára a legyorsabban, 59 nap alatt, a téglaépítésű lakásoknál 89 napos az átlag. Előbbiekből a 40 négyzetméter alattiak 49 napig, utóbbiakból pedig a garzonok 63 napig voltak a piacon. A megyei jogú városok házainak eladására ugyanakkor 114 napig vártak a tulajdonosok. A községekben a házak értékesítése 117 napot vett igénybe.

Korábban sokan beragadtak

Az ingaltan.com szakértője elmondta, hogy a tulajdonosok már egyre inkább felismerik a reális árazás jelentőségét az eladási folyamatban. „A friss adatokból az látszik, hogy a piacra lépő tulajdonosok tényleg szeretnének túladni az ingatlanon belátható időn belül. Ezt leginkább azzal tudják elérni, hogy már nem árazzák túl olyan mértékben, mint ahogy az elmúlt években ez megszokott volt. A csökkenő keresletre adott reakcióként az árak a legtöbb helyen szeptember óta már csak stagnálnak.”

ingatlan.com

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS