12 százalékkal többe kerül egy „átlag” új autó, mint egy évvel korábban

2021. 03. 09., 09:15

A januári 2,7 százalék után 2021. februárban átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – jelentette a statisztikai hivatal.

Az élelmiszerek ára 3,4, ezen belül az étolajé 25,1, a cukoré 9,9, a munkahelyi étkezésé 8,0, a cukorka, mézé 7,5, a liszté 7,1, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,8 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 7,3, a baromfihúsé 0,6 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9, ezen belül a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsikért 12,1 százalékkal.

A járműüzemanyagok ára 4,6 százalékkal magasabb lett. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.