Winter Ádám: Végtelenek a lehetőségek, csak élni kell velük

2018. 12. 19., 10:00

Ennyire könnyű sosem volt új munkát találni, szakmát tanulni vagy új vállalkozást alapítani, mint ma – állítja Winter Ádám az Üzletemnek adott interjúban. A WinterNET Hirdető Kft. ügyvezető igazgatója hisz az automata rendszerekben, és büszke rá, hogy két év alatt meghatszorozta ügyfeleik számát.

Winter Ádámék 47 oktatási intézmény 1153 tanfolyamát kínálják jelenleg, Békéscsabától Zalaegerszegig behálózzák az országot. S hogy ne csak „prédikálja” a tudás fontosságát, Ádám maga is sokat és sokaktól tanult. Hogy kiktől? Az is kiderül az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának újabb részéből.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Van néhány eredmény, amire büszkék vagyunk. Ezek közé tartozik az, amikor egy 2014-ben történt jelentős veszteség után 2 év alatt meghatszoroztuk az ügyfelek számát, ezzel együtt sikerült stabil, jól szervezett céggé fejleszteni a WinterNET Hirdető Kft.-t. Az ügyfélmegtartásunk kimagasló, az ügyfél-elégedettség közel 100 százalékos, és weboldalunk az egyik legismertebb tanfolyamkereső oldal Magyarországon. Számomra egyik legfontosabb eredmény az, hogy az év nagy részében helytől és időtől függetlenül tudom irányítani a vállalkozást. Legyen ez a helyszín külföld, egy belvárosi kávézó, vagy akár a Balaton-part, ahová nyaranta leköltözünk másfél hónapra a feleségemmel – úgy, hogy közben a cég is szépen működik.

Milyen távra tervez?

– Kifejezetten hosszú távra tervezek. Mindig szem előtt tartom, hogy csak olyan feladatokkal foglalkozzak a cégben, amelyek támogatják a hosszú távú céljaimat.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Hosszú a lista, de az egyik célom a jelenlegi mellett egy teljesen automatizált cég felépítése. A meglévő céggel és tevékenységgel pedig szeretnénk külföldön terjeszkedni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

Édesapámtól sokat tanultam, mert tizenévesen rendszeresen segítettem a családi vállalkozásban. Ezek a kereskedelemben szerzett korai tapasztalatok kiváló alapot nyújtottak az első vállalkozásomhoz. Rengeteget tanulok ma is, számos kiváló szerző és oktató gyakorolt rám hatást. Ilyenek többek között: Wolf Gábor, aki a kisvállalati marketing alapjaira tanított meg. Robert Kiyosaki, aki a pénzügyi műveltségemet növelte. Tim Ferriss, aki egy szabadabb vállalkozói életstílus szószólója. Többek között megtanította, hogy mindent, amit lehet, delegáljak, és automata rendszerekben gondolkozzak.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Magyarország is nagy piac, és rengeteg olyan lehetőség van itthon, amit még nem aknáztunk ki. Ugyanakkor, aki igazán nagyban gondolkodik, annak hosszú távú tervei között a külföldi terjeszkedés is szerepel.

Mibe fektetne be? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Igen, más üzletágakban is gondolkodom, az egyiknek éppen most rakom le az alapjait.

Mivel lehet Magyarországon „őrültbe kergetni” a vállalkozót?

– Az egyik a túlzott bürokrácia. Bár sokat javult a helyzet, de még mindig vannak olyan esetek, amikor indokolatlanul sok papírmunkára van szükség, és feleslegesen húzzák a vállalkozók idejét. A másik dolog, amivel engem őrületbe lehet kergetni: a panaszkodás. Számomra gyakran érthetetlen, hogy lehet munkahely, kevés fizetés, és hasonlók miatt panaszkodni, miközben sosem volt még ilyen könnyű fejlődni, valami újba kezdeni. Akár alkalmazottként, akár vállalkozóként szeretne boldogulni az ember, jóformán végtelenek a lehetőségek. Csak élni kellene velük. Ez a felgyorsult online világ mindenki számára közelebb hozza a tudást, és vállalkozás indításához is egyre alacsonyabb a belépési küszöb. Ennyire könnyű sosem volt új munkát találni, szakmát tanulni vagy új vállalkozást alapítani, mint ma.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Közösségi oldalakon tematikus vállalkozói csoportokban kötök ismeretségeket, illetve gyakran járok tréningekre, konferenciákra.

Mire sajnálja az idejét?

– Adminisztratív munkára, ismétlődő feladatokra, panaszkodás hallgatására.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Tanulásra, önképzésre, egészségre. Az olyan fejlesztésekre, amelyek megkönnyítik a napi munkát, és hosszú távon szabadidőt biztosítanak számomra.

Milyen célra, kiknek adakozna?

– Beteg gyerekek számára és állatmenhelyek részére adakozunk időnként. Illetve olyan internetes szolgáltatásokat, közösségi kezdeményezéseket támogatunk, amelyeket mi magunk is gyakran használunk, és közösségi finanszírozásból, adományokból tartják fenn magukat.

Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Olvasás, tanulás, nyaralás.

Szerdahelyi Csaba

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 18:25
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025. 05. 14., 18:25
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd forint nyugdíjvagyont használhatnak fel erre a tagok.
2025-05-14 23:10:44
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel négy évtizede segíti tudásmegosztással a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en egyedi műsorformátumot indít Cégfejlesztők címmel magyar vállalkozások fejlesztésére. A műsor szakmai zsűrijének tagja lesz Eppel János, a VOSZ elnöke.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS