Szabó Beatrix: Megtanultam, hogy vezetőként mit ne csináljak

Szerdahelyi Csaba  |  2021. 04. 22., 09:15

Az a mottóm, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyen és a megfelelő időben legyen – mondta az Üzletemnek Szabó Beatrix, az Alteo Integrált Irányítás Rendszer vezetője.

Szabó Beatrix középiskolásként még pedagógusnak készült, ám mérnök lett. A bakancslistáján az is szerepel, hogy jó néhány év múlva saját kávézóját vezesse. Emellett kimondottan érdekli a pszichológia és örömmel önkénteskedne környezetvédelemmel kapcsolatos projektekben. Ha arra is kíváncsi, hogy Beatrix kitől tanulta eddig a legtöbbet, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 2 válasz sorozatának 275. interjúját!

Mit tart karrierje csúcsának?

– Úgy érzem, hogy még nem értem el a pályám csúcsára. Vannak jelentős mérföldkövek a szakmai pályafutásomban, amelyekre biztos alapként tudok építkezni. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország egyetlen tőzsdén jegyzett energetikai vállalatában jelentős eredményeket értem el akár a fenntarthatóság, akár a vállalati Egészségvédelem Biztonságtechnika és Környezetvédelmi kultúra terén.

Milyen távra tervez?

– Mindenképpen hosszú távra, hiszen az energetika egy tőke, intenzív és napjainkban igen dinamikusan változó iparág, ezért amit ma teszünk, annak csak években mérhető majd a hatása. Ugyanakkor nagy álmom, hogy nyugdíjas éveim előtt egy jó kávézót üzemeltetek és az egész napomat ott töltöm.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Női felsővezető szeretnék lenni egy energetikai vállalatnál, ahol a Fenntarthatóságot a megfelelő szintre tudom ezáltal emelni. Szeretnék a hazai energetikai vállalatok között létrehozni egy olyan szakmai szervezetet vagy fórumot, ahol kizárólag erőművi környezetből érkező kollégák tudnának fenntarthatósági kérdésekben egymással rendszeresen konzultálni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Az első munkahelyemen, ami egy New York-i tőzsdén jegyzett amerikai energetikai cég volt, az első vezetőmtől. Ő sajnos már nincs közöttünk, de ő szerettette és ismertette meg velem az energetika ipar alapjait, és a munkahelyi fegyelmet, ez utóbbi, ami mai napig elkísér a feladatok végrehajtása során. Később egy boszniai erőmű akvizíció – Technical Due Diligence – során a csapatot vezető Mark Miller széles szakmai látóköre és felkészültsége, valamint emberi és vezetői kompetenciái inspiráltak. Néhány kollégámtól ugyanakkor megtanultam, hogy mit ne csináljak, mint vezető.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Azzal, hogy hiszek abban, amit csinálok, hiteles vagyok és megbízom bennük. Fontosnak tartom, hogy minden esetben látom az embert a munkavállaló mögött. A mottóm: a megfelelő ember a megfelelő helyen és a megfelelő időben legyen.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Pszichológusként szívesen kipróbálnám magam. Nagyon szeretek foglalkozni ezzel a témával, szeretek emberekkel beszélgetni és az elmúlt évek azt igazolják vissza, hogy valamiért az emberek is bíznak bennem és könnyen megnyílnak előttem. A másik ilyen szakma, ami nagyon érdekel, az a pedagógus, amelyre készültem is középiskolásként, de végül mérnök lettem. Jelenleg ezt a kisfiamon „gyakorlom”, valamint a munkám során több pályakezdő is csatlakozott már a csapatomhoz, akik közül van, aki hamar vezetői pozícióba került.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Szakami szervezetekben tagként sokat találkozom az iparági kollégákkal, rendszeresen részt veszek konferenciákon, üzleti találkozókon is. 

Mire sajnálja az idejét?

– Felesleges megbeszélésekre, unalmas és nem őszinte emberekre.

Mivel lehet felbosszantani?

– A nem építő kritika hamar felbosszant, szeretem és elfogadom a konstruktív észrevételeket, de az, érvek nélküli negatív megjegyzéseket nagyon nehezen tudom tolerálni.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Hulladékgyűjtést vagy bármilyen olyan munkát, amely a környezetvédelemmel kapcsolatos és a tudatosítást és az edukációt segíti. Szívesen vállalok iskolákban a környezettudatossággal kapcsolatos oktatást is. Korábban szerettem volna beteg gyerekeknek kórházakban mesét olvasni, de a pandémia közbeszólt. Bízom abban, hogy egy nap ezen a területen is tudok majd segíteni.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Utazásra, gasztronómiai élményekre, finom magyar borok kóstolására.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Utazás a családommal és a barátokkal együtt töltött idő, vagy egy finom vacsora elkészítése. A kertészkedés is feltölt energiával, és van egy új hobbim is, a TRX, a mozgás mindig is fontos szerepet töltött be az életemben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS