Samu Tímea: A tanulás egy soha nem múló szenvedély

Samu Tímea a cégnél száz ember egzisztenciájáért felel, amit igazán nagy felelősségnek tart. Ez még inkább igaz a jelenlegi pandémiás helyzetben, amikor rugalmasságból és ellenállóképességből is vizsgázni kell. Tímea szenvedélyesen dolgozik, örömmel végzi napi munkáját. Ha arra is kíváncsi, hogy mi szerepel a szakmai bakancslistáján, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 278. interjúját!

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Folyamatosan visz előre a lendület, és ennek a belső hajtóerőnek köszönhetően az élet mindig elém hoz olyan lehetőségeket, amelyekbe olykor „fejesugrással” vetem bele magam. Így lettem egy gyár gazdasági igazgatója 26 évesen, majd jött a karrierem szempontjából jelentős állomás, a Magyar Telekom. Az ott eltöltött hat évben bővítettem a szakmai tudásom: a stratégia és vízió alkotásról, értékesítésről, akvizíciókról, people managementről olyan erős alapokat kaptam, amit csak egy multi cégnél lehet megtanulni. Hosszú és rögös, kihívásokkal teli út vezetett odáig, hogy a „Hogyan is lehetnék én nőként első számú vezető?” kérdés ma már „Miért is ne én lennék?” formában jelenjen meg. Több mint 11 éve dolgozom a JCDecaux-nál és a mai napig örömmel tölt el, hogy része vagyok annak a nagy családnak, ami a világ több mint 80 országában egyedülállót alkot az out of home piacon. A mostani pozícióban azt tekintem fő célkitűzésnek, azon túl hogy egy sikeres és eredményes cég működése a feladatom, hogy profi csapatot építsek fel és tartsak egyben, amelynek tagjai a legjobbak a saját területükön. Miközben élvezem ezt a naponta megújuló kihívást, azt is folyamatosan érzem, hogy nincs annál nagyobb felelősség és feladat, mint 100 ember egzisztenciájáért, jövőjéért tenni és felelni. Feljebb lépésben nem gondolkodom, az viszont sokkal inkább foglalkoztat, hogyan tudom az itt és a korábban megszerzett tudást, tapasztalatot átadni. Azt sem zárom ki, hogy ezt a több mint 11 évnyi tudást nemzetközi szinten a JCDecaux-nál hasznosítsam.

– Milyen távra tervez?

– A világjárvány annyira bizonytalanná tette környezetet, hogy a cégeknek a rugalmasságukra és ellenállóképességükre alapozva kell működniük, különben esélyük sincs versenyben maradni. Ha pedig a kérdés arra vonatkozott, hogy a JCD Hungary élén meddig szeretnék maradni, nos, addig, ameddig hajt előre a szenvedély, érzem a motivációt, amíg a kihívásokon és a lelkesedésen túl örömömet is lelem a munkámban.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egy MBA képzésben szívesen részt vennék; ez amolyan szakmai maraton egy elsőszámú vezető életében, amelyet érdemes teljesíteni. Régebben még idesoroltam volna a jogi diplomát, de félek, hogy erről már lemaradtam. A tanulásról viszont nem, ez egy soha nem múló szenvedély. Szívesen megtanulnék például spanyolul, és mindig van hova fejlődni retorika, prezentációs technika, általánosságban a kommunikáció terén. Az üzleti kapcsolataimon és a napi munkámon keresztül folyamatosan fedezek fel új, izgalmas iparágakat, területeket. Erre ösztönöz a kíváncsiságom is, amely örök érvényű hajtóerő új helyek, új emberek, új iparágak megismerésére. Ugyanakkor kicsit irigylem azokat a fiatalokat, akik külföldi egyetemen tanulnak, hiszen olyan ismeretekkel gazdagodnak, amelyek nekem például kimaradtak, és ezt utólag őszintén sajnálom. Nagy vágyam az is, hogy egyszer a TEDWomen színpadán állhassak.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nem tudnék egyetlen személyt megnevezni, a lista nagyon hosszú. Úgy fogalmaznék, hogy szerencsés ember vagyok, amiért több alkalommal is olyan környezetben, olyan emberekkel dolgozhattam, akiktől sokat lehetett tanulni. Egyfelől szakmát, másfelől vezetési módszereket, harmadrészt életfilozófiát, work-life balance szemléletet, jóféle hozzáállást az élethez és az élet nagy dolgaihoz. Jóérzéssel tölt el, hogy ezekből sokat volt alkalmam továbbadni. Amikor megjelent a nevem a Forbes TOP50 legbefolyásosabb magyar nőket felvonultató listáján, nagyon sok visszajelzést kaptam, voltak, akik csak azért írtak, hogy megköszönjék tanulhattak tőlem valami számukra fontosat.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Hiszek az inspiráló közeg erejében, a példamutatásban és coaching típusú vezetésben. Azt vettem észre, hogy amennyiben én kellőképp elkötelezett és elszánt vagyok, a lendületemből a munkatársaim is erőt és motivációt merítenek. Ehhez persze az is kell, hogy mindig érezhessük azt, hogy egy csapat vagyunk: dinamikus, vagány, megoldásorientált közösség, amelynek tagjai fél szavakból is megértik egymást. Nem gondolatolvasásról van itt szó, hanem önismeretről és odafigyelésről, és ehhez egy kellőképpen motiváló környezetről.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Nagyon szeretem a virágokat, kedvencem a tulipán, sokat teszek-veszek a kicsi kertemben otthon. Éveken keresztül bámultam meg újra és újra azt a varázslatos világot, amelyet a Déli pályaudvarnál sikerült megteremteni egy kis virágboltban. Talán az volt a neve, hogy Moha és Páfrány, a belseje, az atomszférája, az üvegportál maga volt a varázslat. Talán azért is volt rám ekkora hatással, mert virágkötőnek készültem, de – részben szülői ösztönzésre – végül közgazdászként végeztem. Szóba jöhet még a pék mesterség: a pandémia alatt a kovászos kenyér sütése egy meghatározó és örömteli élmény lett az életemben. Sőt egy éve magam készítem a kenyeret itthon, és bár élvezem az alkotás minden percét, nem irigylem a pékek munkáját.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Mivel a JCDecaux magyarországi leányvállalata a hazai médiapiac megkerülhetetlen szereplője, rengeteg üzleti rendezvényen veszek részt, kereskedelmi és szakmai találkozókon. Ez még úgy is pezsgő, eleven közeg, hogy az események a virtuális térben zajlanak. A közösségépítés a cégen kívül is meghatározó az életemben: korábban a magyar UNICEF-ben elnökeként, most tanácsadójaként tevékenykedem, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Nőfórumában pedig fiatal tehetségeket mentorálok, tagja vagyok az Egyenlítő Alapítványnak is.

– Mire sajnálja az idejét?

– Nem csinálok haszontalan, értéktelen dolgokat. Időpocsékolásnak tartom a tévézést, a bevásárlást, nem járok plázákba. A munkában is igyekszem beosztani az időmet, vezérelvem, hogy amit egy órás megbeszélésen nem tudunk megoldani, azt kettőben sem fogjuk.  Most, hogy jobban belegondolok, talán kissé túlságosan is hatékonyságra törő, a kelleténél szervezettebb életet élek. Talán többet kellen lazulnom ezekben is, és többet kellene utaznom, amit nagyon szeretek.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Régebben rendkívüli módon zavart, ha valaki nem azzal a dinamikával dolgozott, mint én. Ezerrel pörgök, és ha lehetek őszinte, sajnos egyáltalán nem voltam türelmes azokkal, akik lassúbbak. Szükségem volt pár évre, hogy megtanuljam kezelni ezt a frusztrációt, és elfogadni az enyémtől eltérő tempót, a másságot – de egész jól belejöttem! Az viszont a mai napig felbosszant, ha megállapodunk valamiben, és ezt a másik fél felrúgja. Szintén rosszul viselem, ha valaki nem egyenes. Jóindulattal közelítek mindenki felé, megelőlegezem a bizalmat, tehát azt elveszíteni lehet nálam, kivívni viszont nem kell.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Immár nyolc éve vagyok jelen a magyar UNICEF életében magánemberként, előbb kuratóriumi elnökként, jelenleg pedig elnöki tanácsadóként támogatom a szervezet munkáját. Említettem már a HBLF-et is, de szintén vállalok efféle szerepeket a kortárs művészet terén. Büszke vagyok rá, hogy ezt az elhivatottságot sikerült céges szintre emelnünk. Örömmel mentorálok ambiciózus fiatalokat, mivel női felsővezetőként felelősségemnek érzem, hogy tudásomat, tapasztalatomat a nők esélyeinek javítására is fordítsam. Egy dolog átmenni azon az ajtón, de ennél is fontosabb nyitva hagyni azt az ajtót a következő generációknak.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A tanulásra, az a legjobb befektetés. És ez nem csupán rám érvényes, hanem a fiamra is, akinek tudatosan készültem a képzésére, és aki egy neves brit intézményben végzett. Szeretek öltözködni, imádom a szép cipőket, és arra sem sajnálom a pénzt, amiből jelenleg a legkevesebb van: utazásra. Ez azon túl, hogy meghatározó élmény, a kíváncsiságomat és a kulturális szomjamat is kielégíti. Borzasztó érzés, hogy erre most egyáltalán nincs lehetőség. Szeretek hazai kortárs festményeket vásárolni. Régóta kísérem figyelemmel és támogatom Adorján Attila váci festőművész munkáját, akitől természetesen van is alkotásom.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Úgy érti, az utazáson kívül, igaz? Főleg a sport, annak számos válfaját űzöm, a konditermi edzéstől a futásig. És persze a jóga: ez még a pörgős énemet is képes kikapcsolni – legalábbis egy rövid időre. Ennél hosszabb kikapcsolódást nyújt a természetfotózás, amelynek szenvedélye Máté Bence magyar természetfotóstól ragadt rám.