Rónai Dániel: A „leading by example” a legjobb motiváció

Rónai Dániel nem rajong a rövidtávú megoldásokért, bár tudja, hogyan látna hozzá, ha tüzet kellene oltania. Azzal is tisztában van, hogy rengeteg feladat vár rá Magyarországon a Wyser fejvadász cég helyi vezetőjeként. Nagyon fontosnak tartja az önképzést és az olvasást, mint ahogy fontosnak tartana egy önkéntes alapon szervezett akciót. Hogy mi lenne ez? Ez is kiderül az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 210. interjújából.

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Egyrészt remélem, hogy még nem jutottam el arra a pontra, hogy egy adott pillanatra vagy sikerre úgy emlékezzek vissza, mint a karrierem csúcsára, másrészt nem is vagyok benne biztos, hogy eljön ez a pont. Vannak sikerek, amelyekre büszke vagyok és jó rájuk visszaemlékezni, erőt is adnak, amikor éppen nehezebb időszakon megy át az ember szakmailag. Viszont ezeket a sikereket, ha az adott pillanatban csúcsnak is éreztem, két nap múlva már volt egy újabb „csúcs”, amit el kellett érni. Szóval, ha így 30-on még csak kicsivel túl azt tudnám mondani, hogy elértem a karrierem csúcsára, akkor lehet, hogy aggódnom kéne.

– Milyen távra tervez?

– Alapvetően nem vagyok nagy rajongója a rövidtávú megoldásoknak, főleg nem szakmai téren. Van, hogy hirtelen tűzoltás miatt arra van szükség, de ha látom, hogy nem lesz fenntartható, vagy tudom, hogy hosszú távon többet árt, mint használ, akkor nem nagyon érzem magam komfortosan – persze előfordult már, hogy ilyenre kényszerültem. Alapvetően az „infinite game” híve vagyok. Aki olvasta Simon Sinek – The Inifinite Game című könyvét, tudja, hogy mire gondolok, aki nem, az olvassa el!

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Még van rajta jó pár dolog. Első sorban most a Wysert szeretném erős növekedési pályára állítani, nem meglepő, hiszen ez a fő feladatom jelenleg, de belefér a bakancslistába. Hosszú távon el tudom képzelni magam valamilyen nemzetközi pozícióban, ilyen még nem volt, ez lehet egy tanácsadói szerepkör is: nem feltétlenül direktben több országért felelni. Ha nem szakmán belül gondolkozunk, akkor pedig van egy álmom, szeretnék egy jótékonysági szervezetet – inkább charity startupot – létrehozni. Ez nagyon a jövő zenéje, de azért ott van a bakancslistámon.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nehéz lenne egy embert kiemelni és nem is feltétlen akarok. Azt gondolom, hogy mindenkitől tanul az ember, vagyis megpróbálok úgy élni, hogy mindenkitől tudjak tanulni valamit. Legrosszabb esetben azt, hogy „hogy ne”.  Azt hiszem, hogy szakmailag eddig minden kollegámtól, közvetlen vezetőmtől szippantottam el hasznos tudást, amit belehelyeztem a saját rendszerembe. Nagyon fontosnak tartom az önképzést, olvasást, a szakmai könyvek adják a legtöbbet. Sajnos konkrétan olvasni nincs időm minden nap, de szerencsére manapság audio book formájában is elérhető minden, így vezetés és edzés közben is lehet tanulni, inspirálódni.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Szerintem a legjobb motiváció a „leading by example” – hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig sikerül, de igyekszem. A másik nagyon fontos dolog az őszinteség és emberség. Attól mert dolgozunk, hajtunk, még emberek maradunk, néha jobb, néha rosszabb formában. Meg kell tanulni megérteni és elfogadni egymást. Ha kialakul a bizalom és őszintén tudunk beszélni, akár a hibákról, félelmekről és nehézségekről, akkor az olyan légkört teremt, ahol tud jönni a teljesítmény is.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Plasztikai sebészként el tudnám képzelni magam, de valahogy nem vonzott az orvosi karrier, pedig alapvetően érdekel. Hogy valami közelebbit mondjak, az általános üzleti tanácsadás például nagyon jó terület, de emellett a marketing is, ami kifejezett érdeklődési területem.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Szerintem bármilyen kapcsolatra igaz, nem csak üzletire, hogy akkor tudjuk hatékonyan „építeni”, ha azzal a megközelítéssel állunk hozzá, hogy mi mit adhatunk a másik félnek, hol tudunk neki segíteni. Tehát nem azzal a vezérelvvel megyünk bele egy beszélgetésbe vagy üzleti találkozóba, hogy mi mit szeretnénk a másiktól, mi mit szeretnénk nyerni, hanem tényleg kíváncsiak vagyunk a másikra, meg akarjuk ismerni és azt figyeljük, hogy mi hol adhatunk, akkor sokkal jobban működő és emberibb, akár üzleti kapcsolatokat építhetünk.

– Mire sajnálja az idejét?

– A monoton feladatokra eléggé sajnálom. Szeretem a komplexebb és nehezen átlátható dolgokat. Persze el kell végezni a napi rutint is, de nálam a monotonitástűrés elég alacsony. Szakmán kívül pedig bármilyen ügyintézésre, ezekben borzalmasan rossz vagyok, nagyon sajnálom rájuk az időt, és szinte a végtelenségig halogatom ezeket. Erről a párom, Annie tudna mesélni bőven, azt hiszem.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Viszonylag nehéz felbosszantani a hétköznapokban, egyesek szerint bosszantóan nehéz. De persze van pár dolog. Az egyik ilyen a bürokrácia és az értelmetlen szabályok, főleg amikor akadályoz – azt hiszem, ez némileg összecseng a fent említett hivatali ügyintézéssel. Egy másik dolog, amire viszont tényleg nagyon ugrok, az a rosszindulat és a „csak azért sem” hozzáállás. Amikor látom, hogy valakinek a lehető legkisebb energiabefektetés lenne egy helyzet gyors és hatékony megoldása, de csak mert hatalmában áll, ő inkább nem teszi és ezzel akadályoz, esetenként „leckéztet” mindenkit.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Leginkább olyat, amivel hosszútávon tudok segíteni. Persze, pont az önkéntes munkában fontos és elhanyagolhatatlan a rövidtávú, azonnali segítségnyújtás, de én mégis mindig hosszútávú megoldásban szeretek gondolkozni. Azt nem állítom, hogy tudom is, hogy ezt miként valósítanám meg, de ez az alapgondolat. Másrészt sajnos pár száz kilométerre Budapesttől is vannak olyan falvak, ahol sokan éheznek. Egy olyan önkéntes akciót el tudnék képzelni, amelyik egy ilyen faluba szervez ételosztást, leginkább úgy, hogy lemennénk, helyben főznénk és némileg meg is ismernénk a helyieket. Tehát, ha csinálom, akkor tényleg közel szeretnék lenni azokhoz, akikért ezt teszem.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az üzleti életben elég költségtudatos vagyok, de be kell valljam, hogy a magán életemben ugyanez nem mondható el rólam, hogy a hiányosságaim is szóba kerüljenek. A pénzügyi tudatosság még a mai napig nem az erősségem, bár már egész sokat fejlődtem benne. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez nagyon fontos és ha beszélhetnék a mondjuk, 23 éves önmagammal, biztosan megpróbálnám rávenni, hogy legyen tudatosabb ezen a téren, sőt, praktikus tanácsokkal is ellátanám. Viszont konkrétan a kérdésre válaszolva, amire nem sajnálom és nem is fogom sajnálni a pénzem, az az önképzés. Szerencsére manapság minden tudásanyag pár kattintással elérhető, legyen az tréning, könyv vagy éppen „coaching session” egy terület szakértőjével. Azt gondolom, hogy amit önmagunkba fektetünk, annak van a legnagyobb megterülése. Mint egy vállalkozás: amelyik nem forgat vissza jelentős összeget a profitból a fejlesztésre, az megreked egy szinten.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A családommal töltött idő mindenképp. Ha Mironnal, a kisfiammal vagyok, akkor nem igazán van lehetőségem arra, hogy bármi máson pörögjön az agyam, mert elég aktív gyerek. Ezen kívül szeretek főzni, különleges ételeket készíteni. Ezzel jó darabig el tudok bíbelődni hétvégén, szóval ez egyfajta hobbi a számomra.