Riskó Gáspár: Bármilyen szakmában lehet szépet alkotni

Riskó Gáspár utolsó, huzamosabb ideig tartó munkahelyén évekig képszerkesztőként dolgozott. Mint mondja, a váltás óta alkalmi munkákat vállal. Ételt hord ki, fest, dekoratőrként dolgozik és a sofőrködést sem veti meg. Mindeközben persze szakít időt a művelődésre, a kultúrára. Ahogy fogalmaz: „azt gondolom, ez a berendezkedés jobb így a számomra, a munkásságom ezektől jobban gyarapszik és gazdagodik.Gáspártovábbi gondolataival ismerkedhet meg most az olvasó az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 155. interjújában.

– Mit tart karrierje eddig csúcsának?

– Életem első, napilapos fotóriporteri munkája során járókelőket kérdeztünk meg arról, mi a véleményük arról, hogy drágul a kenyér? Autentikus képeket próbáltam készíteni a megkérdezettekről. Később a lázas válogatás után nagyon vártam, hogy másnap megjelenjenek a portrék a mondanivalójuk mellett. Tavaly októberben pedig londoni ügynököm, Lina Sophie Stallmann segítségével az impozáns Chealsea kerületben nyílt önálló kiállításom, utána szerződést írtunk alá a közös munka folytatásáról. Egy másik friss történés, hogy Zürichben a nemzetközileg elismert Innen Booksnál fotóalbumom jelent meg https://punkt.hu/2020/01/22/onarckepgyakorlatok/. A legelső egyéni tárlatomat egyébként 2001-ben megboldogult nagypapám nyitotta meg a Nádfedeles kisvendéglőben Budakeszin.

– Milyen távra tervez?

– Azt gondolom, életem végéig vagy legalábbis addig, amíg el tudom látni azokat a jóleső feladatokat, amelyeket egy felsőbb erő bízott rám és részben irányít. Különös élmény, de természetesen visszamenőleg is mindig is ez volt a karmám.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szeretném a lehető legjobb verziómat felismerni, ápolni és gyarapítani, valamint együttműködve másokkal egy közösnek vélt jót szolgálni. Kiállítások terén rendkívül magasra tettem a lécet, specifikus álmom a New York-i Modern Museum of Arts-ban bemutatkozni. Azon is dolgozom, hogy egy nemzetközileg elismert külföldi kereskedelmi galériánál reprezentáljanak művészként.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nem tudok egy valakit megnevezni. A leghosszabban tartó munkahelyem a Mester Ákos vezette 168 Óra szerkesztőségében volt. Az ottani közösség minden tagjától nagyon sokat tanultam, de mindenképp szeretném megemlíteni a szüleimet is.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Szerintem azzal, hogy a hívatásom által közeledem egy ősi, de a modernitást is magába foglaló igazsághalmaz felé. Ezt az úton haladást régies alapokon nyugvó, mégis kísérletező technikákkal képes vagyok műtárgyak segítségével kifejezni. Továbbá két dologgal biztosan, amelyeket a 15 éves sportpályafutásomból és a szüleimtől is egyaránt örököltem, ez pedig a kitartás és a szenvedélyesség.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Egy nagyjátékfilmnek szívesen lennék egyaránt a forgatókönyvírója és a rendezője, de egyébként azt gondolom, hogy bármilyen szakmában lehet szépet alkotni.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Köztudott, hogy Van Gogh szinte semmit nem keresett rendkívüli festményeivel, Andy Warhol viszont még életében képes volt művészetéből sok pénzt csinálni. Hamarosan bérelt műteremben szeretnék alkotni, és nem 18 órás kiégető műszakokban dolgozni éveken keresztül reggelig, mert utóbbira is volt már példa. Műtárgyaim eladásához keresek partnereket vagy vevőket, szeretnék a külföldi áramlatokba is bekerülni, emiatt nem csak itthon konzultálok. Az eladás pillanatáig nagyon sok mindenre oda kell figyelni, ilyenek például a nívós megjelenések szakmai és más jellegű felületeken, legyen az média vagy kiállítótér. Szintén növelik az ember ázsióját, de én valamilyen szinten kerülöm a nem megkérdőjelezhetetlen kitüntetések és ösztöndíjak kényszeres gyűjtögetését. Azok esetleg egy hosszútávú és egybefüggő munkásság kidolgozását is keretek közé szoríthatják, valamint a mondanivalót szintén mérgezhetik. Áremelkedést okozhat a gyűjteményekbe való bekerülés is. Fontos szerintem azonban, hogy mindvégig megmaradjon egy autentikus és humán értékekre fókuszáló mondanivaló, nem pusztán anyagi okokból az eladhatóság felé venni az irányt. Jó hozzáállásra, szerencsére és sok kitartásra van szükség. Ugye, a színháznak arra az előadására, amelyik a konfliktuskezeléses helyzetek megoldására kínál lehetőségeket, kevesen állnak sorba, viszont hosszútávon csak ez az irány lehet célravezető, különben a kiteljesedés hiányának veszélye fenyeget.

– Mire sajnálja az idejét?

– Tudatosan működtetett hamis emberi kapcsolatokra és olyan tevékenységekre, amelyek hátráltatnak a hivatásomban, bár egyébként hiszek a dolgok sokszínűségében. A különböző helyzetekben való részvételben az foglalkoztat, miből milyen következtetéseket tudok levonni és azt hogyan tudom a rendszerembe beépíteni.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Nagyon felbosszant, amikor kizsákmányoló haszonszerzéssel összefonódott elkényelmesedéssel rombolják szét a Föld egyébként csodálatos állapotát.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Munkásságom is főleg az, de amellett szívesen önkénteskedem másféle módon is. Legyen az például homokzsákpakolás a szentendrei árvíz idején vagy éppen lelkisegély szolgálat közterületen. Önkéntességként fogom fel azt is, hogy nagyrészt örökölt vagy lomtalanításból származó (felújított) bútorokat használok, 25 éve turkált ruhákat hordok és majdnem azóta vagyok vegetáriánus, halat sem eszem. Háttérmunkával részt veszek olyan zenei rendezvények megszervezésében, amelyekben hiszek, legyen az klasszikus zene vagy techno.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Amikor tehetem, színházba megyek, imádom Pintér Béla Társulatának előadásait. Szeretek filmeket mozivásznon nézni, és az szintén fontos, hogy időnként koncertekre menjek. A legtöbbet egyébként az utóbbi tíz évben a munkásságomra költöttem.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A zenék és a szerelem.

(A fotón Riskó Gáspár és Lina Sophie Stallmann)

A további ismerkedéshez ajánlom Gáspár weblapját és Instagram-oldalát.