Pintyőke Marcell: Saját magunktól is sokat tanulhatunk

Pintyőke Marcell: Saját magunktól is sokat tanulhatunk
Szerdahelyi Csaba  |  2022. 05. 03., 10:13

Amikor egy feladat véget ér, fontos, hogy meg tudjunk állni, végig tudjuk gondolni, meg tudjuk köszönni egymásnak, illetve értékelni tudjuk az eredményeket – mondta az Üzletemnek Pintyőke Marcell, az Indotek Group marketing vezetője.

Pintyőke Marcell tervei között ugyanúgy szerepel a könyvírás, mint egy teljes körű plázafejlesztés kommunikációja. Előbbihez megvan már a tudásanyaga, utóbbihoz pedig nyilván meglesz a csapata, ahol a kollégákat feladatokkal, lehetőségekkel, projektekkel és visszacsatolással motivál. Ha érdekli, hogy Marcell miként építi üzleti kapcsolatait, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 399. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Azt gondolom, hogy nagyon sok szép pillanata volt már a karrieremnek. Többek között építettünk már innovációs központot, megalapítottuk az első és egyben legnagyobb nemzetközi mérnökkonferenciát Magyarországon, több mint 30 bevásárlóközpontot vezettünk át a koronavírus-járványon, de talán karrierem csúcsa a folyamatos kommunikáció és megértés. Büszke vagyok arra, hogy mindenkivel meg tudtam értetni magam és megtaláltam a közös hangot. Legyen ez egy kolléga, legyen az egy partner, egy vezető vagy egy beosztott.

Milyen távra tervez?

– Rövidre és hosszúra is egyaránt tervezek. Rövid távon mindig érdemes meglátni és megismerni a jó dolgokat, a szépséget, az örömöt, a lehetőséget. Hosszú távon pedig úgy kell tervezni, hogy az embernek legyen mindig stratégiája, legyenek céljai, és legyen egy pont, ahova el szeretne jutni, és amikor oda megérkezik, akkor azt tudja mondani: elérte a célját és le is tudja mérni ennek sikerességét.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Két dolog mindenképpen rajta van. Az egyik egy teljes körű plázafejlesztés kommunikációja, B2C és B2B oldalon egyaránt. A másik pedig egy könyv megírása.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Az eddigi pályafutásom során rengeteg embertől volt szerencsém tanulni, akiknek mind nagyon hálás vagyok. Mindemellett szerintem igazán sokat tanulhat az ember saját magától is: saját tapasztalataiból, életútjából, projektjeiből, tetteiből és azoknak a következményeiből.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Feladatokkal, lehetőségekkel, projektekkel és mindenképpen visszacsatolással. Fontos, hogy mindig legyen új feladat, új kihívás, de az is fontos, hogy amikor egy feladat véget ér, meg tudjunk állni, végig tudjuk gondolni, meg tudjuk köszönni egymásnak, illetve értékelni tudjuk az eredményeket.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A fényképész szakmában mindenképpen. Lenyűgözőnek találom, hogy amikor az ember megnéz egy fotót egy magazinban, vagy a kezében tart egy felvételt, akkor az mennyi mindent elmond, milyen sok gondolatot ébreszt. Ezeket a pillanatokat, érzéseket egy fotósnak a másodperc századrésze alatt kell elkapnia, dokumentálnia. Emiatt tartom ezt hihetetlen kihívásnak, amit szívesen megélnék és megtapasztalnék.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Nyitottan, vidáman és felszabadultan, hiszen sosem lehet tudni, hogy egy üzleti kapcsolatból, egy nyitásból milyen hosszú távú kapcsolat lesz és milyen értékekkel fog bírni.

Mire sajnálja az idejét?

– Az idő az én életemben is folyton kevésnek tűnik, ezért igyekszem nagyon hatékonyan szervezni az életemet és a feladataimat. Ebből adódóan számomra a szervezetlenség és a hatékonytalanság az, amelyekre a leginkább sajnálom az időt.

Mivel lehet felbosszantani?

– Egyrészt azzal, ha valaki pontatlan vagy játszik az időmmel. Másrészt pedig az igazságtalansággal.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Amikor időm engedi, sokszor vállalok önkéntes munkát. Mindenképp olyat szeretek csinálni és vállalni, amit egyrészt meg tudok jól csinálni, mintha a saját munkámat végezném, a saját elvárasaim szerint, másrészt pedig valósan tudok segíteni valakinek vagy valakiknek.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Saját korlátaim és határaim között semmire se sajnálom, ami élményt okoz.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az engem körülvevő emberek, a velük való beszélgetések, gondolataik megismerése és a saját gondolataim átadása.

(Fotó: Indotek Group)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS