Ongjerth Richárd: A várostervezés jóval több a szorosan vett városépítészetnél

Ongjerth Richárd a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont vezető tanácsadója, sok más mellett, a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének a tagja. Csupán ha az elmúlt három évet nézem, egy sor település- és turizmusfejlesztési koncepció fűződik a nevéhez Újpesttől Siófokon át Vácig. Huszonöt éve nem csak csinálja azt, amihez ért, hanem tanítja is.Nem véletlen, hogy döntési pozícióba került egykori tanítványai közül sokan keresik meg tanácsokért. Az ő gondolataival ismerkedhetnek meg most az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 102. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Attól függ, honnan nézzük. Ha a formális viszonyokat, a szamárlétrán való előremenetelt értjük ezalatt, akkor a Fővárosi Önkormányzat 1995-2012. között létezett városfejlesztési kutatóközpontjának, a Studio Metropolitanának az alapító-ügyvezetői pozícióját tekinthetem a csúcsnak, ahol fővárosi cégvezetőként tizenkét éven át igen sok gyakorlatias kutatással, városfejlesztési igényfelméréssel időnként hatékonyan, rövid távon megvalósulva befolyásolhattam – kiváló kollégáimmal együtt – Budapest fejlődésének egyes szegmenseit. Ugyanakkor a saját felméréseinkből és is sok olyat tanulhattam a budapestiek gondolkodásáról, elvárásairól, amit máshol – információk hiányában – nehezen tehettem volna meg.  Majdnem ilyen volt – országos dimenzióban – a következő pozícióm, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont vezetése, ahol más módszerekkel ugyan, de szintén a szakma innovációja, a tervezés különféle változatainak hatékonyabbá tétele volt a feladatom.

Ha viszont azt nézzük, mikor éreztem a szakmában a csúcson magamat, akkor azt mondhatom, hogy ez nálam folyamatos. Tervezőként, tanácsadóként évtizedek óta keresem az olyan, innovatív megközelítést igénylő feladatokat, amelyek túlmutatnak önmagukon. Ilyenkor nem csak az adott problémák megoldását tekintem célnak, hanem a szakma eszköztárának a bővítését is, tehát a konkrét feladatok kapcsán a széles körben máshol is alkalmazható módszerek megtalálását. Úgy tűnik, az ilyen, nemegyszer szokatlan feladatok meg is találnak, különösen, ha az alaptevékenységemnek, a területi és településtervezésnek a „peremvidékeit” tekintjük. Ilyennek látom például az energiatudatos településtervezést vagy a társadalmi szempontok, igények beépítését a tervezésbe, a környezettudatos közlekedéstervezést, az örökséggazdálkodást, az üzletutcák fejlesztését éppúgy, mint például a fenntartható, gazdaságorientált turizmusfejlesztést. Mindezek integrációja, egymást erősítő megvalósítása az, amitől szakmailag sikeresnek, a csúcson lévőnek érzem magam, akár kisebb, de összetett feladatok esetében is.

– Milyen távra tervez?

– Mivel a szakmám egyúttal a hobbim is, amíg képes vagyok rá, szeretném gyakorolni. Így optimista módon 10-15 évre tervezek előre, inkább szakmai törekvésekkel, mint karriercélokkal, az utóbbiak már nem érdekelnek különösebben.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Úgy látom, az urbanisztika, a településtervezés a rendszerváltozás óta nem találta meg azt a működési módot, ahol széles körök számára érthetően, átláthatóan, elismerten fejthetné ki a tevékenységét. Gyakran a megbízó önkormányzatok vezetői számára is túlságosan bonyolultnak, túlságosan öncélúnak – esetenként szükséges rossznak, kötelező penzumnak, netán kidobott pénznek – tűnik a települési tervek készítése, amit gyakran nem is követ tényleges megvalósítás. Nagyon fontosnak gondolom ezért, hogy a szakmán belül alakítsunk ki egy olyan, megvalósulásorientált tervezési rendszert, ami lényegesen egyszerűbb és átláthatóbb tervezési munkafolyamatokat, közérthetőbb terveket eredményez a jelenleginél. Szeretnék továbbá részt venni egy olyan munkafolyamat megvalósításában, amely a jelenleg sokfelé szabdalt területi tervezői szakma tudásanyagát közös nevezőre hozza, meghatározva azt a tudásanyagot, amit minden településtervezőnek tudnia kell, és azt is, amit csak az egyes témakörök specialistáinak. Egy ilyen közös gondolkodási folyamat ezekben a hónapokban a Magyar Urbanisztikai Társaság kereteiben sok kiváló kolléga önkéntes munkájával meg is indult, és én boldogan veszek részt benne.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nagyon sok embertől, ma is folyamatosan tanulok, akár a családtagjaimtól vagy a kollégáimtól, megbízóimtól. Ha mégis ki kell emelnem néhány meghatározó személyiséget, akkor azt mondhatom, hogy emberi hozzáállásban, világlátásban, egykori pannonhalmi gimnáziumi tanáraimtól, Pintér Ambrustól és Söveges Dávidtól kaptam a legtöbbet. A szakma terén fiatalkori főnökeimtől tanulhattam sokat: Brenner János, az egykori BUVÁTI várostervezési igazgatóhelyettese volt az, akinek az előadásai nyomán érdekelni kezdett a szakma. Az egyetemen építészhallgatóként nem fogott meg az ott oktatott városépítészet, így a gyakorlatban, több éves munka után ő mutatta meg számomra azt, hogy a várostervezés jóval több, mint a szorosan vett városépítészet. Az akkori közvetlen főnökömtől, Szűcs István városszociológustól és az akkori BUVÁTI Városépítési Kutatási Osztályán dolgozó, sokféle képzettséggel rendelkező kollégáktól pedig a szakma gyakorlati sokszínűségét, a különféle szakterületek integrációjának a képességét tanulhattam el.

– A szakterületén hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Magyarországról nézve általában jobbnak látszanak a szakmai fejlődési lehetőségek Nyugat-Európában, ahol a szakma elismertsége és dotációja is magasabbnak tűnik, így nem csodálkozom azon, hogy a fiatal kollégák közül sokan ott keresik a boldogulásukat. Én személy szerint már nem tervezek nagyobb váltást, inkább az itthoni fejlődési, tanulási lehetőségeket próbálom kihasználni.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Mivel a városok, falvak működésének, fejlődésének emberi, társadalmi vonatkozásai mindig jobban érdekeltek, mint például a műszaki vagy a jogi feltételek, a szociológia, a szociálpszichológia, a kommunikáció vagy a politológia az, ahol szívesen kipróbálnám magam, bár nem tervezek szakmai irányváltást.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– A nyolcvanas évek vége óta tudatosan törekszem arra, hogy különféle bevált gyakorlati módszertani eredményeimet szakmai rendezvényeken, konferenciákon, workshopokon – gyakran a Magyar Urbanisztikai Társaság keretén belül, de persze a potenciális megbízók meglehetősen széles körében máshol is – rendszeresen kommunikáljam. Így viszonylag sokan tudják a szakmában és a legfontosabb megbízói önkormányzati szférában, hogy mikor érdemes hozzám fordulni, milyen problémákban tudok a legeredményesebben segítséget nyújtani, tervezőként, tanácsadóként. Az elmúlt években vettem észre, hogy mivel 25 éve tanítok különböző felsőoktatási intézményekben, egykori tanítványaim egy része is szívesen fordul hozzám, ha döntéshozói pozícióba jutva olyan kérdésekkel találkozik, amelyekre velem látja érdemesnek megkeresni a választ.

– Mire sajnálja az idejét?

– A fölösleges formalitásokra, illetve azokra a hivatali életben nemegyszer előforduló munkákra, amelyek nem a tényleges előrelépést, valamilyen problémák eredményes megoldását szolgálják, hanem valamilyen öncélú látszattevékenységet eredményeznek.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Egyrészt a családomra: igyekeztem a gyerekeimnek olyan feltételeket teremteni, ahol a fejlődésükhöz, tanulásukhoz szükséges körülményeket minél inkább megkaphassák. Másrészt arra, hogy a lehető legjobb eredmény kerüljön ki a kezemből, így a dokumentációs költségeken, vagy a tervezési területre utazáshoz szükséges útiköltségeken – az észszerűség határain belül – nem szoktam spórolni.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Alapvetően és mélyen pozitív beállítottságú embernek gondolom magam, így a lustaság, a nemtörődömség, a céltalanság, vagy éppen a negatív hozzáállás az, ami a szakmában a leggyakrabban bosszant, akkor is, ha úgy látom, a mai magyar hivatalnoki létben meglehetősen nehéz pozitívnak maradni. Így nagyon tisztelem és becsülöm azokat a kollégákat, akik okosan és kitartóan törekszenek az értelmes célok követésére, elérésére.

– Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Olyan munkát végzek szívesen díjazás nélkül, amiről azt gondolom, hogy a szakmai tudásommal minél több rászoruló embernek segíthetek. Ilyen volt például az, amikor hónapokon keresztül segíthettem díjazás nélkül egy romatelepek felzárkóztatását segítő csoport munkáját, és ilyennek gondolom a szakmai-társadalmi szerepvállalásaimat is: 24 éven át voltam a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségének a tagja, és most az Elnökség tanácsadó testületének a tagjaként, illetve újabban a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének a tagjaként is szívesen vállalok feladatokat. Őszintén szólva némileg ilyennek érzem az egyetemi oktatói munkámat is, hiszen az ott kapott javadalmazás messze elmarad az üzleti életben megszokott jövedelemtől, de a tanítás, az új generációk hasznos, sikeres munkára való felkészítése számomra olyan szerelem, amiről nehezen mondanék le.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Mivel a szakmám egyben a hobbim is, nagyon sokáig az érdekes feladatok jelentették a számomra a kikapcsolódást. Mióta egyre több unokám van, egyre inkább ők jelentik számomra a munkából való kikapcsolódást.

(Fotó: Kállai Márton)